Megnéztük, mennyit keresnek az állatkertek dolgozói, és azt is, milyen feladatokkal járnak ezek a különleges hivatások.
Egyre többen dolgoznak Magyarországon, és a bérek növekedése is várható idén. A cégek többsége most is létszámbővítést tervez, ráadásul mind a régi, mind az új alkalmazottaknak bónusz kifizetését tervezik.
- A munkahelyek számának enyhe növekedése várható idén
- A cégek jelentős többsége létszámbővítést tervez
- A cégek 90 százaléka tervezi a bónuszok kifizetését
Munkahelyek száma - Létszámbővítést tervez a magyarországi cégek 68%-a a Hay Group tanácsadó cég felmérése szerint, amely az idei év foglalkoztatással és javadalmazással kapcsolatos tervekre kérdezett rá.
A cégek negyede számol létszámcsökkentéssel
Miután mindkét csoportban tíz százalékos létszám-változást terveznek, a munkahelyek számának enyhe növekedése várható majd, hiszen a munkahelyek bővítését tervező cégek jóval többen vannak, mint a csökkentést tervezők. A Magyarországon működő cégek 90 százaléka tervezi bónusz kifizetését a tavalyi évi eredmények alapján. A cégek többsége, 68 százaléka az előre eltervezett bónuszt fizeti ki.
Csak a cégek 7 százaléka ért el olyan jó eredményeket, hogy a 2014 elején számoltnál nagyobb bónuszokkal örvendeztessék meg dolgozóikat. A cégek 25 százaléka fizet majd ki kevesebb bónuszt, mint amelyet tavaly tervezett.
Mi a helyzet a cafetériával?
A felmérés szerint a cégek nagyobb része (57 százalék) teljes mértékben áthárítja a munkavállalókra az adónövekedés terhét és csak 22 százalék kompenzálja teljes mértékben a kiesést. A vállalatok többségénél nem emelkedik majd a keretösszeg. Csak 15 százalékot ér el a cafeteria összegét növelni kívánó cégek aránya. Az összeg csökkentésére elenyésző mértékű céget érint. Egyébként a cégek 41 százaléka módosítani kívánja a választható elemeket, hogy az adóváltozások negatív hatását minél inkább csökkentsék.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)







