8 °C Budapest

Hamarosan nem kell kártyák hadait a tárcádban tartanod

MTI
2015. március 20. 12:31

Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete. Ennek célja, hogy az elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, egységesen szabályozott és ellenőrzött rendszer keretében bocsássák ki a maguk kártyáit.

A kormány honlapján megjelent tervezet szakít azzal a jelenlegi gyakorlattal, hogy minden kártyakibocsátó másképpen azonosítja a felhasználót (a kártya tulajdonosát). A tervezet szerint minden kártya felhasználóját a személyi igazolványon szereplő névvel, fényképpel és aláírással azonosítanak. Az új rendszer háromszereplős: a kártya kibocsátójától elkülönül a kártya működtetője, illetve a harmadik szereplő az elfogadó.

A tervezet részletesen tartalmazza azokat a műszaki jellegű követelményeket, amelyeket a kártya memóriájának tudnia kell, illetve amelyek a működtetőre és az elfogadóra vonatkoznak.

A NEK keretében kiadott kártyák egyszerre több funkcióval is felruházhatóak, például nem kell külön kártya a diákigazolvány mellé a könyvtár látogatásához, vagy például a kedvezményes uszodabérlethez, viszont igény szerint az egyes szolgáltatások működhetnek külön kártyán is.

A kártya elektronikusan is igényelhető, ennek a biztosítása azonban nem kötelessége a kártyakibocsátónak.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?