Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Magyarországon a harmadát-negyedét keresik a multik által dominált szektorok közé tartozó autógyártásban és kiskereskedelemben dolgozók annak, mint amekkora fizetésre a cégek anyaországi munkavállalói számíthatnak - derül ki a Napi.hu körképéből. Az árszínvonal-eltéréseket figyelembe véve egy átlagos német vagy brit háztartás kétszer él jobban, mint egy magyar.
Három-négyszeres a különbség a nyugat-európai és a hazai kiskereskedelmi szektorban érvényes átlagbérek között, az utóbbi időben ráadásul nőtt is a differencia - mondta a Napi.hu-nak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. A különbséget növelte, hogy a magyarországi bérekből eltűnt egy sor elem, például - a válság hatására - a túlórapótlék, az éjszakai és a vasárnapi munkavégzésért járó többletpénz egy része, délutáni pótlék pedig már nem a 14 és 22 óra közötti, hanem csak a 18 és 22 óra közötti munkáért jár csak.
A kiskereskedelemben sokan dolgoznak minimálbérérért: vidéken arányuk eléri a 60-70 százalékot, a multinacionális cégek alkalmazottai körében a 40 százalékot, de az ennél magasabb jövedelemmel rendelkezők sem keresnek sokkal többet, mintegy 120-140 ezer forintot.
A szakszervezeti vezető szavait támasztják alá a Tesco által a Napi.hu-val közölt béradatok is. A Tesco-Global Áruházak Zrt.-nél a boltvezetők átlagosan havi 287,3, az eladók 118,4, a pénztárosok 120,7 ezer forintot keresnek a cég tájékoztatása szerint.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






