A magyarok harmadának nincs elég pénze ételre

Pénzcentrum
2014. március 18. 17:55

A válság előtti évekhez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, még élelemre sincs elég pénzük. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) felmérése szerint 2011/2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide, míg 2006/2007-ben ez az arány 17 százalék volt.

A 2008-ban indult gazdasági világválság után a legtöbb országban megindult a gazdaság kilábalása, a GDP (bruttó hazai termék) növekedését azonban nem követte a munkaerőpiac helyzetének javulása, sok helyütt a munkahelyteremtés nélküli kilábalás jelei láthatók. A munkanélküliség magas maradt, a válság pedig különösen a szegényebb rétegeket ütötte meg. Főleg a fejlett országokban volt jellemző, hogy az elmúlt években erőteljesen meghúzták a költségvetési nadrágszíjat.

Nyilván a megszorítások többségében nem segítettek a szegényebb rétegek helyzetén. Az OECD szerint például nem a válság közben kellene a munkanélküli ellátásokat csökkenteni. A válság során a jövedelem egyenlőtlenségek is megnőttek.


Az OECD országai között Magyarországon vannak a harmadik legtöbben azok, akiknek még az ételvásárlás is anyagi gondot okoz. Pontosan a kérdés úgy szólt, "Volt-e az elmúlt 12 hónapban olyan alkalom, amikor nem volt elég pénze élelmet vásárolni magának vagy családjának?"

A kérdést a válság előtt (2006/2007-es eredmények átlaga) és utána (2011/2012 átlaga) is feltették. A magyarok 30,8 százaléka adott a válaszra igent, ennél többen csak Törökországban és Mexikóban. A magyar adat különösen jelentősen romlott 2006/2007 óta, akkoriban ugyanis az arány még csak 17 százalék körüli volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérésből kiderül, hogy a magyarok nagyon kevéssé bíznak kormányukban (23%), bár ez korábban is így volt, a helyzet némileg romlott a válság óta. Igen jelentősen romlott az intézményekbe vetett bizalom (-25 százalékpont), de nem csak nálunk, bár az intézményekbe vetett bizalom így már olyan kicsi, hogy annál csak néhány, főleg válság sújtotta és dél-amerikai országban rosszabb a helyzet.

Az állami szociális kiadások pedig egyedülállóan (az OECD-ben egyedül) csökkentek Magyarországon.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31