A hazai piac elérte azt a kritikus bérplafont, amelyen túl a nemzetközi anyacégek egyszerűen nem hajlandók többet költeni Magyarországon.
Az Európai Unióban már egy éve elindult egy kezdeményezés a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését célozva. Egymillió aláírás kellett volna, de a határidő lejártáig, tegnapig, mindössze 285 ezer gyűlt össze az uniós országokban. Így az Európai Bizottság nem köteles foglalkozni a kezdeményezéssel. Egyetlen országban jött csak össze a szükséges aláírás.
Az volt a cél, hogy foglalkozzanak vele
2014. január 14-én járt le a határidő a szükséges egymillió aláírás összegyűjtésére a kezdeményezéshez. A kezdeményezés tárgya, hogy "a Bizottság bátorítsa a tagállamok közti együttműködést a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA), egy a társadalombiztosítási rendszereik működését javító eszköz megvizsgálása céljából". Vagyis az EU karolja fel és ösztönözze az fna bevezetését. "Hosszútávon a cél az, hogy az EU minden egyes állampolgára, mint egyén számára feltétel nélküli jogként legyenek biztosítva a méltóságteljes élethez elengedhetetlen alapvető anyagi szükségletek, valamint a társadalomban való szerepvállalás erősítése a FNA által támogatva." - foglalták össze a kezdeményezők. Rövid távon ehhez kapcsolódó kísérleti tanulmányokat, valamint a különböző fna-modellek vizsgálatát, ezekről EP-állásfoglalást látnának szükségesnek.
1 000 000 helyett 285 000
A kezdeményezést 2013. januárban nyitották meg és tegnap, 2014. január 14-én járt le. A szükséges mennyiségű aláírás viszont nem gyűlt össze ez idő alatt ahhoz, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kelljen vele, támogatottság hiányában a kezdeményezést lezárták.
Egymillió aláírás kellett volna, de csak 285 ezer jött össze. Egyetlen ország, ahol a saját méretéhez képest összejött megfelelő mennyiségű aláírás, Bulgária volt. Jellemző, hogy inkább a kisebb népességű országok álltak közel ahhoz, hogy sikerüljön összeszedni a megfelelő támogatást. Az utolsó napokban felpörgött az aláírás, volt olyan ország, pl. Észtország, ahol az aláírások harmada az utolsó napon jött össze. Magyarországon az arányosan szükséges aláírások felét sikerült. Nálunk igazán csak a néhány napja publikált LÉT óta vált ismertté szélesebb körben a feltétel nélküli alapjövedelem.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyelőre nem lesz új kezdeményezés
A szervezők szerint hasonló kezdeményezés 2014-ben valószínűleg nem indul majd, az eljárás ugyanis túl terhes és elhúzódó. Hónapokat vesztettek az online rendszer beüzemelésének hibái miatt, hosszabbítást pedig nem engedett emiatt a Bizottság.
A következő Európai Parlamenti választások előtt azonban újból felkaphatják a témát, és az egyes országokban indulhatnak különálló kezdeményezések.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







