Jók a születési arányszámok, de ezen is lehetne szerintük növelni, ezért a családtámogatási rendszer kiterjesztését kérik.
Május végéig 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A népességfogyás ellenben csökkent a halálozások csökkenő számának köszönhetően.
A születések száma az év mind az öt hónapjában alulmúlta az előző évit. A legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt (8,8 százalékos), de a februári születésszám is jelentősen (7,9 százalékkal) volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Összességében az év első öt hónapjában 34 451 gyermek született, ami 2007-tel, 5,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés ennél kisebb mértékű, 4,9 százalékos volt.
Kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy a halálozások száma az év mind az öt hónapjában elmaradt az előző évitől. Februárban és márciusban számottevően - átlagosan 7,3 százalékkal - kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. Különösen a májusi visszaesés volt jelentős, amikor 8,1 százalékkal kevesebb halálesetet regisztráltak. Összességében az év első öt hónapjában 5,3 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ami az előző évihez képest 3013-mal kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának csökkenése 4,6 százalék volt.
A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első öt hónapjában ismét csökkenést mutatott. Két hónapban több, három hónapban viszont kevesebb házasságkötést anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt januárban és februárban, amikor közel 12 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 7,5 százalékos emelkedés áprilisban. Összességében 2013. január-májusban 10 183 házasságot kötöttek, ami 156-tal, 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Úgy tűnik, hogy a gyermekek utáni adókedvezmény nem hozta meg a gyermekvállalási kedv növekedését, az főként a már meglévő családoknak kedvezett, közülük is a legnagyobb mértékben a magas jövedelmű, sokgyermekeseknek. Nagy kérdés, milyen állami ösztönzőkkel lehet valóban támogatni a gyermekvállalást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Nemzet információ szerint megosztott a kormánykoalíció abban a kérdésben, mely egyéni járulékterhekből érvényesíthessék az alacsony jövedelműek a ki nem használt családi adókedvezményt. A KDNP által készített szakértői anyag a 10 százalékos nyugdíjjárulék, a fideszes javaslat pedig a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék terhére terhére terjesztené ki a családi adókedvezményt. A két javaslat forrásigénye közötti különbség szakértők szerint 12-20 milliárd forint.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Befagytak a magyar lakossági gázárak, pedig...
- Bombameglepetés a magyar NB I-ben, fociról van szó
- Volt CIA-elemzővel ült egy asztalhoz a honvédelmi miniszter
- Elemző: nem mondja meg a kormány, pontosan miért ekkora az áfabevétel-hiány
- Erre az időpontra várt minden hazai kerékpáros
- Donald Trump "maga döntött arról", hogy nekimegy a 2020-as választási eredményeknek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


