A nyári szezon közeledtével ismét élénkül a diákmunka-piac, idén az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 2200-2500 forint között mozognak.
Hónapok óta kérdéses, hogy elkészül-e a jogalkotók által meglehetősen szűkre szabott határidőre az első online kassza. Bár az átállási határidő április 30-án lejár, a kereskedőknek júliusig van idejük, hiszen eddig nem bünteti őket az adóhatóság. A szakma ugyanakkor leginkább amiatt aggódik, hogy határidőre kész lesz-e az első működő online kassza.
Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben, a közel 400 milliárd forintos egyenlegjavító program keretében jelentette be, hogy az áfabevételek 95 milliárdos növekedésével számol a kormány attól, hogy valós idejű online adatátviteli kapcsolatot alakítanak ki a pénztárgépek és az adóhivatal között. Az online kassza-rendszer bevezetésének nem titkolt célja a feketegazdaság visszaszorítása, az eltitkolt bevételek legalizálása.
A kereskedők számára korábban adott április eleji határidő egy hónappal csúszott, de a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) június 30-ig nem bünteti az átállás elmulasztását. Azok a kasszák, amelyek rendelkeznek elektronikus naplóval, az év végéig üzemelhetnek. A szakma ugyanakkor további csúszástól tart-tartott, leginkább az átállás technológiai nehézségei (több százezer kasszát kell lecserélni, és a határidő is szűkös).
A piac résztvevői hónapok óta várják, hogy elkészül-e határidőn belül a működőképes online kassza. A pénztárgép-piac egyik legnagyobb szereplője, a Laurel cégcsoport csütörtökön bejelentette, hogy tegnap benyújtotta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz (MKEH) az előírásokat teljesíteni képes két új kasszatípus engedélyeztetéséhez szükséges dokumentációkat. A cégcsoport bejelentése szerint ez az első rendszer, amely képes megfelelni a NAV követelményeinek, és "fizikai valójában" is tesztelheti a hatóság.
A cég szakértői a siófoki Kereskedelmi Konferencián kiemelték, hogy magyar fejlesztés a "rendszer lelkeként" értelmezhető Adóügyi Ellenőrző Egység (AEE). Az engedélyeztetési eljárásban jelenleg kétféle AEE szerepel: az egyik az újonnan telepített, PC-alapú kasszákban működik majd, a másik egyes meglévő kasszák (kiskasszák) esetén jelent megoldást. A fejlesztők korábban is tesztelték már az AEE működését, de most jutott olyan stádiumba a munka, hogy fizikailag összeépíthették a pénztárgéppel és végrehajthatták a szoftvermódosításokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A cég tervei szerint - amennyiben időben megkapják a szükséges engedélyeket - legkorábban júniusban kezdhetik meg a NAV bekötésre alkalmas eszközök gyártását. Így még a karácsonyi időszak előtt, október-novemberig minden ügyfélnek telepíthetik a készülékeket.
2013.04.09 17:27 Nagy az érdeklődés az új pénztárgépek gyártására
2013.04.03 08:41 Meghosszabbíthatják a pénztárgépek cseréjének határidejét
2013.03.29 14:27 Pénztárgépcsere: mire elég 50 ezer forint?
2013.03.29 09:01 Megvan kik forgalmazhatják a pénztárgépeket
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








