7 °C Budapest

Ennyire fájhat a tranzakciós adó: 6 ezer forint is lehet

Pénzcentrum
2012. június 28. 17:02

Módosító javaslatot nyújtott be a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvénytervezethez a Parlament költségvetési bizottsága csütörtökön. Ebből kiderül, hogy fizetési műveletenként legfeljebb 6 ezer forint lenne a tranzakciós illeték, ez a pénzügyi stabilitás szempontjából pozitív változás. Egy másik lényeges módosítás, hogy az illeték hatálya kiterjedne az MNB bizonyos műveleteire is. A jelenlegi menetrend szerint a parlamenti képviselők jövő héten szavaznak a módosító javaslatokról, és július 12-én kerülhet sor a zárószavazásra. Ez gyakorlatilag 6 millió forintnál nagyobb utalásokat érinthet.

A költségvetési bizottság csütörtökön benyújtott törvénymódosító javaslatának legfontosabb pontja, hogy változna a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke. Az eredeti törvényjavaslat azt mondta ki, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke a pénzügyi tranzakciós illeték alapjának 0,1 százaléka. Ez most úgy változik, hogy:

- alapesetben az illeték mértéke az alap 0,1%-a, de fizetési műveletenként legfeljebb 6 ezer forint. Ez nagyobb átutalásokat érint. Egy 6 millió forint feletti tranzakció esetén is 6 ezer forintot kell csak fizetni.

- Ha az illetékfizetésre az MNB vagy a kincstár kötelezett, akkor az adó mértéke az alap 0,1%-a, és ebben az esetben nincs felső korlát.

- az egynapos jegybanki betét elhelyezésére irányuló lekötési művelet esetében az adó mértéke az illeték alapjának 0,01%-a, és ebben az esetben sincs felső korlát

A módosító javaslat azt is kimondja, hogy "a csoportos átutalás egyes átutalási mezbízásai és a csoportos beszedési megbízás egyes megbízásai önálló fizetési műveletnek minősülnek". A módosítás értelmében "az illeték a megfizetésére kötelezett a számlakivonaton tájékoztatja ügyfelét az ügyfél fizetési számláján végrehajtott - illetékköteles - fizetési művelet után megállapított illeték összegéről".

"A javaslat szerint a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke nem haladhatja meg fizetési műveletenként a 6 ezer forintot. A javaslat biztosítja továbbá, hogy a csoportos beszedési és átutalási megbízások esetében a fizetési megbízásokat külön-külön kell figyelembe venni az illetékkorlát szempontjából. A javaslat szerint, amennyiben az illeték alanya a Magyar Nemzeti Bank vagy a kincstár, az illeték mértéke - illetékfizetési korlát nélkül - az illetékalap 0,1 százaléka. Speciális szabály biztosítja, hogy az egynapos jegybanki betét elhelyezésére irányuló lekötési művelet esetében az illeték mértéke 0,01 százalék. Az indítvány előírja továbbá azt, hogy az illeték alanya ügyfelét tájékoztatja az általa megállapított illeték összegéről" - magyarázza a változás szükségességét a módosító javaslat.

  
A módosító javaslat előremutató eleme, hogy a határ lejjebb van, mint amit a kormány eredetileg tervezett (a konvergencia programban szereplő eredeti elképzelések szerint 30 ezer forint lett volna a felső határ, igaz a törvény már nem tartalmazott felső korlátot). Ez egyértelműen pozitív a pénzügyi stabilitás szempontjából és a hazai bankok szempontjából is kedvező változást jelent.

Negatív fejlemény ugyanakkor, hogy az illeték hatálya kiterjed az MNB bizonyos műveleteire, ami súlyos csapást jelenthet az overnight piacnak.

A költségvetés oldaláról megközelítve fontos látni, hogy a hatezer forintos korlát bevezetése kisebb bevételt eredményezhet a költségvetésben szereplő 283 milliárdos (eredményszemléletben 320 milliárdos) összegnél. Vagyis az így keletkező "lyukat" más intézkedésekkel kell betömje a kormány (itt érdemes felidézni, hogy a konvergencia programban szereplő 0,1%-os kulccsal és a 30 ezres felső határral 130-228 milliárd forintos bevétellel számolt a kormány).


MNB-re is

A módosító javaslat az illeték személyi hatályát - meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonja az illetékfizetési körbe a Magyar Nemzeti Bankot is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A módosítás értelmében "a legalább egy napos, legfeljebb két hetes jegybanki betét elhelyezésére irányuló lekötési
művelet esetében az MNB köteles teljesíteni".

Készpénzbefizetésre nem vonatkozna

A törvénymódosító javaslat az illetékköteles pénzforgalmi szolgáltatások közül kiveszi a fizetési számlára történő készpénzbefizetést, viszont a törvény hatálya alá kerül "az egy napos, legfeljebb két hetes jegybanki betét elhelyezése".

Bankok közötti műveletek: mentesítve

A módosítás teljes mértékben mentesítené a bankközi műveleteket. Ennek érdekében a módosító javaslat "kiemeli a törvény hatálya alól a pénzforgalmi szolgáltató által más belföldi illetve külföldi pénzforgalmi szolgáltató, pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, valamint befektetési alap részére vezetett fizetési számla terhére megvalósított fizetési műveleteket".

Az értékpapír-piaci műveletek mentesítése érdekében a módosító javaslat pontosítja, hogy az ügyfélszámlán vagy az értékpapírszámlával kapcsolatban egyéb számlán végrehajtott fizetési művelet nem keletkeztet pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget.

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem