Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.
Gáspár Győzőt és feleségét az RTL Klub Győzike show című műsora kapcsán 22,2 millió forintos adócsalással vádolják. Perük tárgyalását szeptemberben kezdte meg a Salgótarjáni Városi Bíróság.
Bóna Gyula ügyészségi szóvivő elmondta: a bírósági szakban a védelem nem fogadta el a nyomozás során készített igazságügyi adó- és könyvszakértői véleményt, ezért új szakértő kirendelését indítványozták.
A bíróság által kirendelt új szakértő véleménye az eredeti - a vád alapjául szolgáló - szakvéleményben foglaltnál nagyobb adóhiányt mutatott ki a vádlottak magatartásának következményeként.
A bírósági meghallgatáson a korábban eljáró szakértő elfogadta az új véleményt, a Salgótarjáni Városi Ügyészség pedig az eredeti vádirat tényállását és minősítését is módosítva, kiterjesztette a vádat, mert úgy találta, hogy a vádlottak más bűncselekményekben is bűnösek, mint amelyek miatt korábban vádat emelt - közölte a szóvivő.
Gáspár Győzőt most már kétrendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint ezen ügyekben bűnsegédként is, továbbá kisebb kárt okozó csalás és kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A másodrendű vádlottat, Gáspárné Balla Beátát is vádolják már bűnsegédként is az adócsalások bűntettében.
Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként Bangó Attila. A házaspár az ő Zseri Hungária Kft. nevű cégének közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








