Vagyonosodási vizsgálatok: hirtelen mindenki örökös lett

Pénzcentrum
2012. február 24. 09:32

Sűrűn találkoznak a vagyonosodást vizsgáló ellenőrök azzal a magyarázattal, hogy örököltek, mióta a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentes lett  - írja a Népszabadság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint tavaly 1082 vagyonosodási vizsgálatot végzett el a hivatal, ami jóval kevesebb az előző évinél. Az egy vizsgálatra jutó nettó adókülönbözet viszont emelkedett, 9,48 millió forintról 10,04 millióra. Javult a "megállapítási" arány, az ellenőrzések 83 százaléka végződött ezzel.

Az idén a NAV kiemelten vizsgálja az összhangot a magánszemélyek jövedelme és vagyongyarapodásuk, illetve az életvitelre fordított kiadásaik között. Ebben az évben mintegy kétezer vagyonosodási vizsgálatra készül a NAV.

Mint arról nemrég a Pénzcentrum.hu beszámolt, nagy hangsúlyt kapnak idén is a vagyonosodási vizsgálatok, ellenben sokkal célzottabbak lesznek, mint korábban. Az ideológia az, hogy akkor rendeljenek el ilyen ellenőrzést, ha szükség van rá. Ha csalás, csőd merül fel, meg kell vizsgálni, hogyan fordulhat elő, hogy az ügyvezető eléggé kellemes körülmények között él. 

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?