8 °C Budapest

Itt dolgozhat majd 250 magyar munkanélküli

Pénzcentrum
2012. január 18. 08:36

A dán Lego Csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését - jelentette be Jens Peter Clausen a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója kedden a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen az MTI tudósítása szerint, ahol aláírta a nagyüzem építési területét kijelölő településrendezési szerződést Kovács Ferenccel, a város polgármesterével.

A 125 millió eurós, jelenlegi árfolyamon mintegy 37,5 milliárd forint költségből épülő, 80 ezer négyzetméteres gyárkomplexum 2014-re készül el - mondta a cégvezető. Kiemelte: az új gyárban a termelési csúcsidőszakban 2600-3200 közötti munkavállaló dolgozhat majd.

Jens Peter Clausen az MTI kérdéseire válaszolva elmondta: jelenleg a Lego az amerikai Flextronics üzemépületét bérli Nyíregyházán, s ott a szeptember-októberi termelési csúcsidőszakban a mintegy 200 idénymunkással együtt 1300 dolgozót foglalkoztat. A várhatóan 2014-re befejeződő beruházás kapcsán a jelenlegi 1300 fős teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozói állomány pedig mintegy 250 fővel növekedhet.

Az ügyvezető igazgató megemlítette, hogy a 125 milliós eurós beruházáshoz magyar nemzeti támogatást is szeretnének kapni, s amennyiben ez megtörténik vállalják, hogy az összeget környezetvédelmi fejlesztésre, így például megújuló energiaforrások felhasználására fordítják.

Martin Svejda Greenfild projektigazgató közölte: Nyíregyházán a Lego mexikói gyárához hasonló nagyüzemet alakítanak ki. A 80 ezer négyzetméteres ipari komplexumban műanyag fröccsöntő üzem, illetve dekorációs, feldolgozó, elő- és végleges csomagoló részleg, 18 ezer négyzetméteres raktár, továbbá kiszolgáló létesítmények épülnek.

Jens Peter Clausen hozzátette: a Lego csoport hosszú távra tervez Nyíregyházán, s jelenleg egy 100 hektáros területet vásárol meg a gyárépítéshez, úgy, hogy mellette az átadást követő 15 éves időszakban adott legyen a lehetőség a további fejlesztésekhez is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kovács Ferenc polgármester megemlítette, hogy 2010. novembere óta, a gazdasági minisztérium bevonásával tárgyalnak a Lego beruházásáról, s az ipari terület mellett megteremtették a műanyag szerszámkészítő szakemberek képzését is a helyi iskolákban. A gyárépítéshez az érintett szakhatóságok, köztük a megyei kormányhivatal is jelentős segítséget adtak a dán cégcsoportnak, hiszen a különböző engedélyek már rendelkezésre állnak a zöldmezős beruházás indításához.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm