13 °C Budapest

Nyugdíjmatek: Orbánék vajon számoltak ezzel?

Pénzcentrum
2011. január 27. 10:32

A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy elképesztően felpörgött a maradási nyilatkozatot kitöltők tábora az utóbbi napokban. A friss adatok szerint már 47 ezren vannak a nyilatkozók, és ha minden így marad, akkor elérheti a 70 ezret a maradást kitöltő pénztártagok száma. Ha feltételezzük, hogy a magánnyugdíjpénztárakban maradók körében az egy tagra jutó vagyon legalább ötszöröse az átlagnak, akkor az állam által kalkulált közel 3000 milliárd forintos vagyon nyolcada a pénztáraknál maradhat.

A hárommillió pénztártagnak néhány napja van csak hátra, hogy nyilatkozzon a pénztártagságának a fenntartásáról. Korántsem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen maguk a pénztárak sem tudnak most pontos adatokat mondani, hiszen ők még nem kapták meg az ONYF-től az adatokat, a pénztártagok pedig csak ajánlottan küldhetik el a maradásról szóló nyilatkozat másolatát a pénztárnak.


Szakértők szerint a magánnyugdíjpénztárban maradók körében az ötmillió forint a bűvös szám, vagyis ezen összeghatár felett érdemes egyáltalán elgondolkodni a maradásról. Ha a maradók száma eléri a 70 ezret, és az ő eddigi befizetéseinek nem is a minimumát, hanem az átlagát vesszük 5 millió forintnak, akkor a tagok alig több mint 2%-ánál marad 350 milliárd forint, vagyis az eddig kezelt vagyon nyolcada. Egy ekkora összeg költségvetési szempontból is jelentős tételnek nevezhető, nagy kérdés, hogy mi történik vele, ha a kormányzati oldalon elkezd valakinek "hiányozni".

12 pénztár megszűnhet a kétezer tagos szabály miatt

Nem könnyű becslést adni arról, hogy melyik pénztárak maradhatnak fent, viszont egy egyszerű feltételezéssel ezt mégiscsak előre jelezhetjük. Ha feltételezzük, hogy összességében 70 ezren lépnek vissza és minden pénztárban arányait tekintve ugyanannyian lépnek vissza, akkor megállapítható, hogy hány pénztár tudja meghaladni a törvényes 2000 fős határt.

Látható, hogy a törvényi feltételeknek a becsléseink szerint első körben a hat legnagyobb pénztár tud majd csak eleget tenni. A feltételeink szerint a tagok 2,3%-a fog a pénztárban maradni, míg 97,7% vissza fog lépni az állami pillérbe. A piacon jelenleg 18 pénztár van, a táblázatban szereplő Prémium beolvadt az AXA-ba, tehát a változtatások következtében erőteljes konszolidáció indul meg.


A helyzet azonban ennél bonyolultabb, hiszen azok a pénztárak, akik nem érték el a 2000 főt, igaz hogy a működésük felfüggesztésére kényszerülnek, azonban a PSZÁF fél év után adja fel az utolsó kenetet a pénztárnak. A megszűnésig tehát sok idő van, a közepes és kisebb pénztárak éppen ezért már most elkezdtek mozgolódni, és próbálnak embereket szerezni.

Piaci információink szerint vannak olyan, a táblázat hátsó részén található pénztárak, akik már most megadták magukat, és a határidő letelte után biztosan megszűnnek. A helyzet viszont ezt követően arról fog szólni, hogy magát a pénztárat hogyan lehet fenntartani. Azt tudjuk, hogy optimálisan 15 ezer tag felett működhet egy pénztár, viszont ezt a szintet kevesen üthetik csak meg.

Drasztikus költségcsökkentés

A működési és likviditási költségek az ötödükre esnek vissza, míg a vagyonkezelési költségek a negyedükre. Ha egy cég esetébe képzelnénk magunkat, ez egy olyan helyzet, hogy egyik napról a másikra elveszítjük az ügyfeleink döntő többségét, a megmaradó ügyfelektől pedig jóval kisebb pénzt lehet kérni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Üzleti szempontból tehát kijelenthető, hogy veszteséges lesz tartósan ilyen környezet mellett a pénztárak fenntartása. Azt lehet hallani a piacról, hogy presztízs okokból a megmaradó pénztárak fenn akarják majd tartani a működést, ehhez viszont megtakarítások hiányában külső segítségre van szükség. A költségek nagyobb része ugyanis fix, nem lehet egyszerűen lineárisan csökkenteni annak megfelelően, hogy sokan elmennek a pénztártól.

Önkéntes nyugdíjpénztárak

Ha egy pillérrel arrébb tekintünk, akkor az önkéntes pénztáraknál 1,4 millió főt látunk, ilyen helyzetben szerintem a kitörési pont itt lehetne. Kommunikációs szempontból nagyon sok ügyfelet lehet megnyerni a kormány akciójának köszönhetően, ha nem is azonnal, de a tagok egy része vélhetően vissza fog térni a szektorba, csak éppen az önkéntes oldalon.

Kivonul az OTP?

Érdekesség, hogy a piacon jelenleg az a pletyka terjeng, a nagyobb pénztárak közül az OTP meg fogja adni magát és nem fogja vállalni a működés fenntartását a magánpénztári ágazatban. Megkeresésünkre az OTP azt a hivatalos állásfoglalást tette, hogy "A magánnyugdíjpénztári törvény 2000 főben határozza meg a minimum taglétszámot. Az OTP Magánnyugdíjpénztár reméli, hogy eléri a törvény által előírt taglétszámot, és így fenn tudja tartani eddigi szolgáltatásait".

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem