Egy egyetemek által készített nemrég napvilágra került felmérés szerint a gyengébbik nem képviselői jobban megszenvedik a stressz szervezetre gyakorolt hatásait. A munkából és a magánéletből adódó feszültség klasszikus tünetei, például a nyak- illetve fejfájás kimutathatóan nagyobb számban fordul elő a nők esetében.
A brit illetve svéd egyetemek négy évig tartó vizsgálata alatt két csoportra bontva vizsgálták a kutatók a férfiak és nők stressztűrő képességét. A majdnem fél évtizedig tartó kutatásból egyértelműen kiderült, hogy mindkét vizsgált csoportban, a diákok valamint a munkavállalók körében is a női nem van jobban kitéve a stressz negatív hatásainak.
A vizsgált diákcsoportban éppúgy, mint a munkavállalók körében a nők sokkal több nyak-, hát- illetve fejfájást voltak kénytelenek elszenvedni, ami a vizsgálat szerint egyértelműen a számítógépek megnövekedett használatának köszönhető.
Ugyanakkor a gyengébbik nem kénytelen megküzdeni a munkából származó feszültség mellett a magánéletben rájuk aggatott elvárásokkal is. A háztartás vezetése, a család életének irányítása ugyanis gyakorta a nők feladata és a felmérés szerint ez plusz terheket ró a hölgyek stressztűrő képességére. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a diákok és a gyermektelen, fiatalabb munkavállalók körében a gyermekvállalásra ösztönző biológiai óra jelzései okoznak elfojtott feszültséget a hölgyek körében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kutatásban résztvevő egyik professzor elmondása szerint a nőnemű diákoknak és frissdiplomás pályakezdőknek mindezek mellett meg kell küzdeniük a férfiak által uralt világban jelenlévő versenyhelyzettel, és a gyakran eléjük állított nagyobb elvárásokkal is. Elmondása szerint ezek a plusz tényezők tovább növelik a nyugtalanság következtében előforduló negatív testi hatások előfordulásának kockázatát.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.