A munkahelyi stressztől szenved minden harmadik ember

Pénzcentrum
2010. február 1. 08:17

A munkahelyi stressz a válság miatt egyre több cég munkatársát fenyegeti. A túlmunkázó és a munkamániás embereket korábban betegnek tartották, ma viszont sok cégnél ez a viselkedés az elvárás - írja a mai Népszabadság.

Endrei-Kiss Judit egészségfejlesztő pszichológus tapasztalatai szerint a harmincas éveik végén, a negyvenes éveik elején jelentkeznek az állandó leterheltség következtében kialakuló stressz tünetei. Ráadásul azokra, akik megházasodtak, gyereket vállaltak, ebben a korban már kettős nyomás nehezül, hiszen otthon is helyt kell állniuk.

A pszichológus úgy véli: a munkahelyi stressz már a válság előtt is komoly népegészségügyi problémát jelentett, de a munkahelyek bizonytalanabbá válásával még súlyosabbá vált a helyzet.

Új jelenség, részben a válság okozta bizonytalanság miatt, hogy az emberek akkor is bemennek a munkahelyükre, ha betegek - mondta a Népszabadságnak Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója. Ezzel nemhogy nem használnak a cégnek, de még kárt is okoznak: mivel nem érzik jól magukat, figyelmetlenek, rosszul dolgoznak és megfertőzik a kollégáikat.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29