0 °C Budapest

Kevesebbet alszik a magyar, mint 2009-ben

2010. március 19. 12:32 2 perc

Egy felmérés szerint emelkedett a kialvatlansággal küzdők száma. A magyarok 72%-a ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25% ébred gyakorta pihenten s csupán 3% számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással.

A Naturhome.hu Így alszunk mi, magyarok - 2010. felmérésének egyik legfőbb tanulsága, hogy idén később fekszünk és korábban kelünk, összességében kevesebbet alszunk, mint 2009-ben. Hétköznap minden második ember (56%) fekszik este 9-11 között, 8% 9 előtt, s 36% tér nyugovóra 11 óra után. A nap 6 előtt kezdődik legtöbbünknek (40%), 6-7 között ébred 35%, s 7 óra után ébred minden negyedik ember.

A nappali fáradtság komoly probléma

Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, mely a válaszadók 90%-át érinti, s közülük 41% szenved naponta többször a rátörő álmosságtól, fáradtságtól. Az előző évhez képest 3%-kal emelkedett az álladó alvásproblémával küzdők aránya, minden 4. ember számára (23%) okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás, s a megkérdezettek 48%-a számolt be időszakos alvásproblémáról.

Emelkedett a hetente 40 óránál többet munkával töltők aránya, minden második ember (49%) vállal pluszmunkát. Náluk 2%-kal magasabb az állandó alvásproblémák előfordulása, többen (67%) ébrednek fáradtan reggelente mint a kevesebbet dolgozók és körükben kiugróan magas, 90% azok arány, akik a stresszesen zárják napjaikat.

A fiatalok nem alszanak eleget

Külön figyelmet érdemel a tizenévesek alvási szokásainak vizsgálata során kapott megdöbbentő adat: a fiatalok 81% kialvatlan, nem alszik eleget, s 77%-uk ébred reggelente fáradtan, leverten. A tinik 49%-a küzd időszakosan alvásproblémákkal, s további 15%-uk számol be
állandó vagy visszatérő alvászavarról.

Ezek az adatok a fiatalok körében roppant aggasztóak, hiszen a kialvatlanság rontja a teljesítőképességet, az immunrendszer védekezőképességét, számos krónikus betegség előidézője, s jelentősen emeli a depresszió kockázatát.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jól, pihentetően aludni tudni kell, enélkül nincs egészség. Sok esetben apró életmódbeli változtatásokkal - úgymint a mozgás, táplálkozás, hálóhely átalakítása - is jelentősen javul alvásunk minősége - hangsúlyozta Nagy Gyöngyi, a naturhome.hu alvástanácsadója.

Hozzátette: Vannak azonban olyan tünetek - súlyos horkolás, éjszakánként ok nélküli, gyakori ébredés, huzamos kialvatlanság és fáradtság - melyek alvásbetegségre utalhatnak. Aki úgy érzi, hogy számára gondot jelent az alvás, forduljon mielőbb szakemberhez - az alvásbetegségek gyógyíthatóak!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57