A szilveszteri alkoholfogyasztás kapcsán mértékletességre hívta fel a figyelmet az InfoRádió által megkérdezett toxikológus. Zacher Gábor azt tanácsolja, hogy éhgyomorra ne igyunk szeszes italt, és fogyasszunk minél több vizet.
Lehet kulturáltan alkoholt fogyasztani, nem feltétlenül az a cél, hogy valaki "paréj részegen" lélegeztetőgépen folytassa a szilveszteri bulizást - mondta Zacher Gábor a rádiónak a szilveszteri mulatozás kapcsán.
A szakember elmondása alapján, a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályán szilveszterkor a normál betegforgalomnak a kétszeresét bonyolítják le. A megkérdezett toxikológus szilveszter napján mintegy 60 esetre számít. Elmondása szerint a betegek kilencven százaléka természetesen az alkohol, a kábítószer vagy a kettő keveréke miatt kerül a kórházba.
Golopencza Pál, a budapesti mentésirányítás vezetője pénteken sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nyolcvan mentőkocsit helyeztek készenlétbe, és hét további egység is bevethető, ha sok helyre kell kivonulniuk a mentőknek.
A toxikológiai osztály vezetőjének közlése szerint, az esetek 90 százalékában az osztályra bekerült emberek másnap reggelre elhagyhatják a kórházat. Az osztályvezető 25 éves tapasztalata szerint alkohol vagy drog miatti halálesetre nem kell számítani szilveszterkor.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Aki idén szilveszterkor először akarja kipróbálni, hogy túl jól érezze magát, az próbáljon meg visszább venni - mondja a szakember. Merjük felvállalni, hogy nem akarunk már este tízkor részegen egy hókupacba hányni - tanácsolta a toxikológus, aki szerint a legveszélyesebb az italok keverése és az, ha üres gyomorra iszunk alkoholt.
Üres gyomorra az alkohol sokkal gyorsabban éri el a csúcskoncentrációt, vagyis két deci tömény elfogyasztása után 20-25 perc múlva akár egy mentőautóban is találhatjuk magunkat - hangsúlyozta Zacher Gábor, valamint kiemelte, hogy az alkohol mellett más folyadékot is fontos fogyasztanunk.
Zacher úgy véli, a másnaposságot az előre bevett fájdalomcsillapítókkal nehezen kerülhetjük el, véleménye szerint ezzel, a fiatalok által gyakorta használt szokással, nem sokra megyünk. A legjobb, ha január 1-jét egy lesötétített helyiségben töltjük, hideg vizet kis kortyokban fogyasztva.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








