A részeg utasok miatt történik a közúti balesetek nagy százaléka

2010. december 20. 16:02 2 perc

A részeg utasok legalább annyira veszélyesek, mint az illuminált állapotban volán mögé ülő sofőrök. Egy Nagy-Britanniában készült felmérés szerint ugyanis, mintegy százezerre tehető azon balesetek száma, amit a vezetők mellett az autóban helyet foglaló ittas személyek okoznak a szigetországban.

A vezetőknek sokszor gondot okoz, hogy a vezetésre tudjanak összpontosítani, amikor részeg társukat fuvarozzák haza egy-egy szórakozóhelyről. Ilyenkor a nehéz időjárási viszonyoknak köszönhetően már gyakran nem marad ideje a sofőröknek a vészhelyzet elhárítására, mivel utasuk nagymértékben zavarhatja őket ebben.

A felmérésből továbbá az is kiderült, hogy a legtöbb autótulajdonos nincs tisztában azzal, hogy mennyi idő is szükséges, hogy a szervezetéből távozni tudjon az alkohol. Sokan úgy vélik, hogy pár óra és egy kiadósnak nem nevezhető alvás elteltével már alkalmasak arra, hogy a volán mögé üljenek. Ilyenkor bár már nincs egyértelmű érezhető jele a jó pár órával korábban elfogyasztott italoknak, azonban a szervezetben található méreganyagok még koránt sem ürültek ki a szervezetből. Így a másnaposság hatására megnövekedett reakcióidőnek, valamint a mozgáskoordinációs képességek romlásának hatására, nagymértékben nőhet a balesetek esetleges előfordulása.

 


Ahhoz, hogy biztonságban ülhessen valaki a volán mögé, érdemes megismerni a különféle szeszes italok szervezetben történő lebomlásának általános időtartamát, azonban nincs két egyforma szervezet, ezért az alkohol felszívódási ideje is egyénenként változó. Éppen ezért a fenti értékekhez a biztonság érdekében célszerű 1-3 órás "plusz" pihenési időt hozzászámolni. Ne felejtsük, hogy egy átmulatozott éjszaka során ezen mennyiségek többszörösét is leguríthatjuk torkunkon így nagy mértékben megnövekedhet az alkohol lebomlási ideje.

A felmérést végző "Brake és Direct Line" társaság kutatása felfedte, hogy a brit motorkerékpárosok és autóvezetők mintegy 38 százaléka használja járművét egy-egy alkoholmámorban eltöltött estét követően. A statisztikák szerint a halálos közúti balesetek egy hatoda írható az alkohol számlájára a szigetországban.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hazánkban is nagy gondot okoz a szeszesitaltól befolyásolt állapotban történő járművezetés, ugyanis Magyarországon az ennek hatására okozott balesetek száma évek óta igen magas Európában. Hazánkban minden nyolcadik személysérüléses balesetet alkohol hatása alatt okoznak a járművezetők.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?