22 °C Budapest

Hiába örült a nyugdíjpénznek, baj lett belőle

2010. október 28. 12:02

A trükkös lopások megelőzése érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ismét konkrét esetek bemutatásával hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a sértetté válás elkerülhető lenne, ha az emberek elővigyázatosabbak lennének. Egy telefonnal utána lehet érdeklődni, hogy az a szolgáltató, melyre a bebocsátást kérő idegenek hivatkoznak, aznap hol, mikor tervez óraleolvasást. Nincs készpénzforgalom a szolgáltató és az előfizető között. Amennyiben valakinek túlfizetése keletkezik, azt a szolgáltató, vagy bankon keresztül utalja vissza, vagy a következő havi számlában írja jóvá.

Számtalanszor előfordult már, hogy a trükkös tolvajok ilyen-olyan ürüggyel kéredzkednek be rendszerint idős emberek otthonába. Ez történt Tatabányán is, ahol hivatalos dokumentum kitöltéséhez kért segítséget egy nő. Állva nem tudja kitölteni a papírokat - volt a mese, amit a 85 éves sértett elhitt és otthonában leültette a tolvajt, aki elterelve a néni figyelmét, a szoba polcán lévő pénztárcából eltulajdonított 400.000 forintot.

Ácson a nyugdíjintézet munkatársának adta ki magát a trükkös tolvaj, így jutott be a 84 éves asszony házába. Pénzt hozott - állította, melynek az idős néni megörült, így nem akadékoskodott, mikor a 20.000 forintos bankó felváltására kérte a tolvaj, akinek időközben társa is megérkezett. Kifigyelték, honnan veszi elő a pénzt a néni, majd a figyelmét elterelve ellopták összekuporgatott értékét.

Oroszlányban egy 78 éves nénihez kéredzkedett be két nő, mondván a szomszédnak szeretnének üzenetet írni, ehhez kérnek tollat és papírt. Mire az idős asszony észbe kapott, a két ismeretlen nő már el is tűnt a sértett bankkártyájával, melynek elhasználásával közel 200.000 forintot emeltek le az asszony számlájáról.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?