Ma 16 órakor lejár a határidő: a pártoknak és a jelölteknek eddig kell eltávolítaniuk az országgyűlési választás kampánya során kihelyezett közterületi plakátokat.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a 2010. szeptember 30-án 10 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező magánszemélyek névsorát és a 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező vállalkozások listáját. A listában több ismert név is szerepel.
Az APEH feketelistájára azok a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kerülhettek fel névvel, lakcímmel és - az egyéni vállalkozók - adóazonosítóval, akik a III. negyedév végén már legalább 180 napja folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek.
A szeptember végi listára összesen 3 307 név került fel (idén 352-vel emelkedett a számuk, vagyis az összesített tartozásuk biztosan meghaladja a 33 milliárd forintot.
Százmilliárdnyi adótartozások
Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal háromhavonta teszi közzé a nagy összegű adótartozással rendelkező magánszemélyek valamint a nagy összegű adótartozással rendelkező cégek feketelistáját. A két összesítésben szereplő nevek mögött összesen legalább milliárd forint adótartozás található.
A legalább 180 napon keresztül folyamatosan fennálló nagy összegű adótartozással rendelkező adózók harmadik negyedéves listái júniushoz viszonyítva bővültek. A nem magánszemélyek 100 milliós listáján ezúttal 6,5%-kal több név szerepel mint három hónapja, a magánszemélyek névsora pedig 1,1%-kal gyarapodott.
A listák szerint összesen 1912 darab legalább 100 millió forint adóval tartozó nem magánszemély adósa van az APEH-nak, és mellettük egy kisvárosnyi - egészen pontosan 3307 - magánszemély tartozik az államnak több mint 10 millió forinttal, azaz a hazai egyhavi bruttó átlagkereset legalább ötvenszeresével.
A két listán összesen tehát legalább 224 milliárd forint adótartozást felhalmozó adózó neve szerepel. Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetően jóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. (A pontos számokat azért nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.)
Ismert nevek a feketelistán
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A friss listán hírességekkel is találkozhatunk: Gáspár Győző és felesége, Bea asszony 2009 óta rendszeres szereplői a csúcstartozók listájának, de 2007 májusában már 20 millió forintra bírságolta őket az adóhatóság, miután vagyonosodási eljárást indítottak ellenük. A jelenleg aktuális listán is szerepel a nevük.
Gáspár Győző nemrég egy interjúban nem tagadta, hogy adótartozással küzd: "Igen, van APEH-tartozásom. Sajnos összejött. Fizetem, törlesztem, le fog telni..." - mondta.
A korábban közzétett listákhoz hasonlóan továbbra is szerepel a nyilvántartásban a Pa-Dö-Dö nevű duóból ismert Lang Györgyi neve is.
Egy másik ismert név a listán Földesi-Szabó László: ő Bálint Antónia gyermekének apja, aki korábban arról vált ismertté, hogy néhány éve ő hozta haza Mehmet Karcsikát Törökországból. Földesi-Szabó tavasszal indult az országgyűlési választásokon, jelenleg rendszeres látogatója a bíróságoknak, a Vám-és Pénzügyőrség pedig csődbűntett gyanújával nyomoz ellene.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






