Bizonyíték: jót tesz a hétvégi henyélés

2010. augusztus 6. 16:02

Ha felébredsz hétfő reggel, és nem érzed magad kipihentnek, akkor ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy nem henyéltél eleget a hétvégén...

Azok, akik hétfőn egy hosszú hétvégi henyélés után kezdenek el dolgozni, sokkal jobban teljesítenek a munkahelyen, mint azok, akik kevesebb időt töltöttek az ágyban szombaton és vasárnap - derült ki a Pennsylvaniai Egyetem kutatásából. Elég csak egy ágyban töltött délelőtt a hétvégén ahhoz, hogy az egész hetes kevés alvást bepótoljuk, ám előfordulhat, hogy 10 órás henyélés sem elegendő annak, aki hét közben a két végén égeti a gyertyát, és csak nagyon keveset alszik.

Az amerikai kutatók 159 egészséges, 30 év körüli felnőttet vontak be kísérletükbe. Két éjszakán keresztül 10 óra alvást engedélyeztek a kísérleti alanyoknak, akik közül 142-en az ezt követő öt napon csak 4 órát alhattak, hajnal négy és reggel nyolc óra között. Ezek után engedélyeztek nekik legfeljebb 10 óráig tartó "helyreállító" alvást. A többi 17 minden éjszaka 10 órát tölthetett az ágyban.

Amikor ébren voltak, a kísérleti alanyoknak minden második órában egy számítógépes kérdőívet kellett kitölteniük - olvasható a Sleep című szaklapban megjelent tanulmányban. Azoknak, akik csak korlátozott óraszámot tölthettek alvással, lecsökkent az éberségi szintjük, valamint a reakcióidejük, és figyelni is kevesebb ideig tudtak, bár igaz, hogy egy éjszaka zavartalan, megszakítás nélküli alvás után helyreállt normális funkciójuk.

Voltak olyanok is, akik a rendszeres 4 órányi alvás után nem aludtak semmit - nem csoda, hogy ők teljesítettek a legrosszabbul.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31