30 °C Budapest

Akár bele is betegedhetsz a nyaralásba

Pénzcentrum
2010. július 22. 09:02

Aki tíz-tizenöt órát dolgozik naponta, alig várja a szabadságot, hogy belevethesse magát a nyugágyba, és végre ne csináljon semmit egész nap. És épp ettől lehet megbetegedni - írja a Népszava.

Egy nehéz, megterhelt időszakban egészségesen bírjuk a megerőltetést, és a betegség akkor roppant össze, amikor már esetleg hetek óta túl vagyunk a megpróbáltatásokon, feszültségeken és nyugalomban vagyunk.

Bárdos György, az ELTE Élettani és Neurológiai tanszékének docense a lapnak elmondta: hasznos, ha szabadságunkat úgy tervezzük meg, hogy az élettani szempontból is szervezetünk lehető legnagyobb hasznára legyen, maximálisan regenerálódhassunk.

Annak a szervezetnek, amelyik hozzászokik a tartós terheléshez, készenléti állapothoz, stresszhez, akár több nap is szükséges lehet ahhoz, hogy leálljon, s aztán regenerálódjon.

Amennyiben mód van rá, még a szabadság megkezdése előtt fokozatosan kell csökkenteni fizikai, mentális aktivitásunkat, apránként letenni a munkát. A másik módja a fokozott aktivitás levezetésének, hogy szabadságunkat rendezzük úgy, hogy az elején aktívabb elfoglaltságot keressünk, és csak utána jöjjön a pihenés, a napozás, a tétlenség.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 13:33