10 °C Budapest

Változás a K&H Bank élén!

2010. március 26. 08:32

Az igazgatóság döntésének értelmében április 29-i hatállyal John Hollows-t nevezik ki a KBC-csoport kockázatkezelési vezetőjévé, utódja Marko Voljc, a K&H Bank jelenlegi vezérigazgatója lesz.

A KBC Csoport Igazgatósága ma úgy döntött, hogy 2010. április 29-i (az éves közgyűlést követő) hatállyal John Hollows-t nevezi ki a KBC Csoport kockázatkezelési vezetőjévé. Hollows úr Christian Defrancq-ot váltja ebben a pozícióban, aki a Vezetői Bizottság tagjaként 2009. szeptember 1. óta irányítja a KBC Csoport kockázatkezelését. Defrancq úr tavaly júniusban jelentette be visszavonulási szándékát.

Az Igazgatóság továbbá úgy döntött, hogy John Hollows (a KBC közép-európai és oroszországi üzleti egységének jelenlegi vezetője és a KBC Csoport Vezetői Bizottságának tagja) utódja Marko Voljc lesz, aki most a K&H Bank vezérigazgatója és a magyarországi tevékenységeket irányító Országcsapat vezetője. Marko Voljè utódját a közeljövőben nevezik ki.

A KBC Csoport igazgatósága ebből az alkalomból őszinte háláját fejezi ki Chris Defrancq-nak a KBC Csoportnál sok évig végzett elkötelezett munkájáért.

Chris Defrancq, aki májusban lesz 60 éves, a ghent-i egyetemen kapott természettudományi és matematikusi diplomát, majd a leuwen-i egyetem szerzett aktuáriusi végzettséget. 1998-ban csatlakozott a KBC Insurance NV-hez, 1998-ban pedig a KBC informatikai és szervezési osztálya élére nevezték ki. 2006 májusától a KBC Csoport operációs és közös szolgáltatásokért felelős divízióját irányította.

A Vezetői Bizottság jóváhagyásával és a Kinevezési Bizottság egyetértésével a KBC Csoport igazgatósága John Hollows-t nevezte ki a KBC Csoport kockázatkezelési vezetőjévé. Hollows úr Chris Defrancq utódja lesz, és új pozícióját 2010. április 29-én foglalja el.

John Hollows a cambridge-i egyetemen szerzett jogi és közgazdászi diplomát. 1978 és 1991 között a Barclays Bank londoni központjában dolgozott, majd 1991-től 1995-ig a bank tajvani egységének vezetője volt. A KBC Bankhoz 1996-ban csatlakozott; a sanghaji tevékenységeket irányította. 1999-ben az ázsiai és csendes-óceáni régióért felelős vezérigazgatóvá nevezték ki, ahol hat ország tíz fióktelepe tartozott az irányítása alá. A K&H Bank élére 2003-ban nevezték ki, 2006-tól pedig a KBC Csoport brüsszeli központjában dolgozott, a közép-európai igazgatóság banki részlegének élén. 2009. szeptember 1-én a közép-kelet-európai és oroszországi üzleti egység vezérigazgatójává, valamint a KBC Csoport Vezetői Bizottságának tagjává nevezték ki.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Marko Voljc

Marko Voljc közgazdászi diplomát szerzett a ljubljanai és a belgrádi egyetemen. 1976 és 1979 között a Szlovén Nemzeti Bank elemzési osztályát vezette. 1979 és 1992 között Washingtonban és Mexikóvárosban dolgozott a Világbank tisztviselőjeként. 1992-ben foglalta el a szlovén Nova Ljubljanska Banka elnök-vezérigazgatói pozícióját.

2004-ben nevezték ki a KBC brüsszeli központjában működő közép-európai igazgatóság vezetőjévé. Pozíciójából eredően a KBC lengyel, magyar és cseh banki leányvállalatainak felügyelő bizottsági tagja is volt. 2006 májusában a K&H Bank vezérigazgatójává és a magyarországi tevékenységeket irányító Országcsapat vezetőjévé nevezték ki.

John Hollows és Marko Voljè kinevezését a CBFA (a belga pénzügyi szabályozó hatóság) is jóváhagyta.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?