A közép- és kelet-európai bevándorlók száma egyre csökken Nagy-Britanniában - derült ki a legfrissebb statisztikákból.
A brit nemzeti statisztikai hivatal előzetes adatai szerint az országba érkező kelet- és közép-európai munkavállalók száma egyharmadával esett vissza a tavaly júniust megelőző egy évben. (Hogy nyolc hónap alatt miért csak a nem végleges adatokig jutottak el, rejtély - a Szerk.) A 2004-ben csatlakozott uniós tagállamokból 68 ezer fő érkezett ez idő alatt, míg a megelőző 12 hónapban a számuk még elért a százezret - írta a BBC.
A hivatalos adatok szerint tavaly június végéig kicsivel több mint félmillió dolgozó érkezett az országba, míg 370 ezer hagyta el, tehát a lakosság a bevándorlók miatt 147 ezer fővel nőtt. Jóval kevesebb a menedékkérők száma is, a 2009 végéig beérkezett 4 765 kérelem 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi statisztikától. Az engedély nélkül az országban tartózkodók száma - akiket kitoloncoltak vagy önként elhagyták az országot - 64 750 volt tavaly, háromezerrel kevesebb, mint 2008-ban.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






