Háromszor cserélt gazdát rövid időn belül egy reneszánsz kori kastélyszálló. A gyakori tulajdonos váltás keltette fel a revizorok figyelmét is. A vizsgálat végén az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága bűntető feljelentést tett a kastélyszálló vevője és eladója ellen, mert a gyanú szerint a többszörös adásvétellel az áfa jogosulatlan visszaigénylését szerették volna elérni.
Az átadott iratanyagok és a bemutatott szerződések szerint ugyanarra a műemlék ingatlanra a felek rövid időn belül két adásvételi szerződést is kötöttek. Az iratok összevetése után nyilvánvalóvá vált, hogy a kastély újbóli eladása az áfa jogosulatlan visszaigénylése miatt történt.
A felek ugyanis ebben a szerződésben - a kastély változatlan állapota és tényleges értéke ellenére - az első szerződésben megállapított vételár kétszeresét tüntették fel. Az ellenőrök azt is kiderítették, hogy a vevő a vételárnak csupán a töredékét fizette ki illetve a kastély egy év múlva a második szerződésben szereplő ár negyedéért ismét gazdát cserélt.
A revizorok szakszerű fellépésének köszönhetően az adóhatóság a vevő által visszaigényelt 100 millió forint áfát nem utalta ki, a megállapított 24 millió forintos adótartozás végrehajtása érdekében pedig a kastély antik bútorait lefoglalta. Az eladó a kastély értékesítéséből származó bevételét nem vallotta be, ezért nála 100 millió forint adóhiányt állapítottak meg és csaknem ugyanennyi bírságot illetve késedelmi pótlékot írtak elő.
Az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága jelentős értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt bűntető feljelentést tett a vásárló ellen, az ügyben bűnsegédként szerepel az eladó is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Forrás: APEH
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








