Döcög a köztartozásmentes adatbázis az APEH-nál

Pénzcentrum
2009. július 6. 08:17

Nem sokat könnyített a kormány azzal, hogy ideiglenesen felfüggesztette az együttes adóigazolások megkérését a közbeszerzések során. 2008 márciusától él az a szabály, amely szerint egy közbeszerzéses beruházás során csak akkor lehet kifizetni egy alvállalkozót, ha igazolni tudja, nincs köztartozása. Ez a rendszer bővült ki az idén az úgynevezett köztartozásmentes adatbázissal, amely az APEH honlapjáról is elérhető.

Ezt a rendelkezést függesztette fel ideiglenesen a frissen elfogadott adócsomag egyik pontja. A módosítás azonban igen bonyolultra  sikerült, mert a felfüggesztés csak egy bizonyos időszakra vonatkozik: az együttes igazolást csak akkor nem kell megkövetelni egy alvállalkozótól, ha az adóhiány 2008. szeptember 30-át követően keletkezett. A felfüggesztés csak 2010 júliusáig érvényes, azt követően minden visszaáll a korábbi rendszernek megfelelően.

Azzal, hogy a korábbi tartozások kizárására továbbra is kérni kell az igazolást, az újakra viszont nem, lényegében használhatatlan lesz az adóhatóság köztartozásmentes adatbázisa. Ez a lista azokat az adózókat tartalmazza, akiknek egyáltalán nincs tartozása, arra azonban nem képes a rendszer - legalábbis egyelőre nem -, hogy kimutassa, 2008 szeptembere előtt sem volt tartozásuk. A program lehetőséget teremt ugyan a visszakeresésre, ám csak négy hónapra visszamenőleg.

Vagyis azok a cégek továbbra is törlődnek a listáról, amelyek a jogszabály által hivatkozott átmeneti időszakban halmoztak fel köztartozást. Ezt követően viszont igazolni kell, hogy mikor keletkezett a köztartozás, vagyis mégiscsak be kell mutatni az igazolást. Az külön kérdés, hogy az adóhatóság igazolása tartalmazza-e majd, hogy a tartozás a hivatkozott időszakban vagy azt megelőzően keletkezett-e.

A felfüggesztés nem segít azon a problémán, ami már a kezdetektől jelentkezett. Adott esetben egy több éven át tartó beruházás során a szigorítás életbelépése előtt köthettek szerződést olyan alvállalkozóval a cégek, amelyeknek volt köztartozása. A kifizetések szigorításával azonban ezek az alvállalkozók eleshetnek bevételeiktől, hiszen a szabályt a folyamatban lévő beruházásokra is alkalmazni kell. Ezt a kérdést máig nem kezelte a jogszabály.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?