APEH ingatlanárverések: 412 millió forint folyt be fél év alatt

Pénzcentrum
2009. július 9. 08:17

Az első féléves adatokból jól látszik, hogy az ingóságok esetében 13 %-kal, míg az ingatlanok tekintetében 9 %-kal nőtt az APEH-árverések darabszáma, a befolyt összeg azonban így is elmarad az elmúlt év azonos időszakában mért összegektől.

Az adóhatóság által indított összes árverés száma 12 %-kal, a becsértékeké pedig 18,4 %-kal emelkedett az első félévben a tavalyi adatokhoz képest. Az adóhivatal szerint ez inkább a hatósági intézkedések hatékonyságának mintsem a válságnak tudható be. Arról nem is szólva, hogy korábban is produkáltak az árverési adatok hasonló növekedést.

Szakértők szerint a számok drámai emelkedése azért maradhatott el, mert a gazdasági társaságok első körben az üzleti partnereiknek és a szolgáltató cégeknek tartoznak, az adófizetési kötelezettségeiknek igyekeznek időben eleget tenni. Ez alapján még várni kell arra, hogy a válság komolyabb hatással legyen az árverések alakulásába.

A keresleti oldalról azonban már érezhető a válság hatása, a meghirdetett árverések iránt koránt sincs akkora kereslet, mint tavaly. Az ingatlanok esetében a sikeres árverések száma 35 %-kal, a befolyt összeg pedig 45 %-kal maradt alatta a tavalyinak. Az adóhatóság szerint ennek leginkább az az oka, hogy csökkent a fizetőképes kereslet az efféle vagyonelemek iránt.

Az elektronikus árverések hatékonyságát bizonyítja, hogy míg a klasszikus árverések esetében 47,8 %-os volt a megtérülési arány, addig az elektronikus rendszer felállása óta ez az arány 61,1 %-ra emelkedett.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom