A cégek még felülvizsgálhatják idei áfa-kezelési gyakorlatukat

Pénzcentrum
2008. november 19. 14:35

A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfa-kezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az Adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el - figyelmeztet a Deloitte. Ez a lehetőség a 2008. január 1-től, illetve május 1-től napjainkig tartó időszakra vonatkozik - a felülvizsgálathoz pedig segítséget nyújt az APEH áfa-törvénnyel kapcsolatban nemrég kiadott, három tájékoztatója.

Veszprémi István, a Deloitte Adótanácsadási üzletágának partnere elmondta: a nemrég megjelent tájékoztatók ismertetik, hogy az APEH szerint mi a helyes adójogi megítélése az érintett ügyleteknek. A cégeknek érdemes tehát felülvizsgálniuk, hogy adóalanyként helyesen járnak-e el a tájékoztatókban megjelölt ügyletek áfa-kezelésére vonatkozóan.

Amennyiben kiderül, hogy a társaságnál jelenleg alkalmazott gyakorlat nincs összhangban az Adóhatóság álláspontjával, még van lehetőség a 2008 során kiállított, illetve befogadott számlák a módosítására - a kiállításra kötelezettek által. Lehetőség van továbbá az idei év során benyújtott áfa-bevallások önellenőrzésére is.

A Deloitte szakértője hangsúlyozta: Az Adóhatóság által kiadott első tájékoztató az ingatlan-bérbeadáshoz kapcsolódó közüzemi díjak áfa-rendszerbeli kezelését vizsgálja. A tájékoztató szerint a bérbeadás során felmerült közüzemi költségeket mindig járulékos költségeknek kell tekinteni. Ennek megfelelően a továbbszámlázott közüzemi költségeket nem önálló szolgáltatásként, hanem mindig a bérbeadással azonos módon kell számlázni.

A számlázás tehát független attól, hogy a közüzemi költségek összegének meghatározása elkülönített mérőóra segítségével, a valós fogyasztással arányosan, vagy pedig valamilyen természetes vetítési alappal, mesterséges módon történt. Az Adóhatóság álláspontja szerint a közüzemi szolgáltatások szorosan kapcsolódnak a bérbeadáshoz, azok a bérbeadás teljesítéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Ennek értelmében a felmerült költségek továbbszámlázása a bérbeadáshoz, mint főszolgáltatáshoz kapcsolódik, hiszen bérbeadás hiányában a közüzemi költségek áthárítására sem kerülhetne sor -tette hozzá a szakértő.

Veszprémi István hangsúlyozta: A bérbeadó által a bérlőre továbbhárított közüzemi költségeket a bérbeadáshoz kapcsolódó járulékos költségeknek kell tehát tekinteni, és esetükben a főszolgáltatás, azaz a bérbeadás áfa-kezelését kell alkalmazni. Ennek értelmében, ha a bérbeadó társaság az ingatlan- illetve lakóingatlan-bérbeadási tevékenységére nem választott adókötelezettséget, akkor nem csak a bérleti díjat, hanem a bérbeadáshoz kapcsolódó közüzemi költségeket is az ÁFA felszámítása nélkül köteles számlázni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bejövő közüzemi számlák áfa-tartama nem vonható le, nem igényelhető vissza, hiszen adómentes bevételszerzés érdekében merült fel.

A Deloitte szakértője elmondta: A második adóhatósági tájékoztató a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseire alapozva vizsgálja az áfa-visszaigénylés megfizetettségi feltételét, követelés engedményezése esetén. A tájékoztató értelmében a termék vevőjének, illetve a szolgáltatás igénybevevőjének az ügylettel összefüggő tartozását nem szünteti meg, ha a termék értékesítője, illetve szolgáltatás nyújtója az ezen ügyletből származó követelését harmadik félre engedményezi. Ez esetben a vevőnél nem minősül pénzügyileg rendezettnek a beszerzés, tehát annak áfája nem igényelhető vissza, mint a többi ki nem fizetett beszerzésé.

Az engedményezés során az ügylet jogosulti pozíciójában történik változás, az eladó helyébe harmadik fél lép. Az eredeti ügylet, beleértve a tartozás jogcímét is, azonban változatlan marad. Az új áfa-törvény szerint csak abban az esetben teljesül a visszaigénylés megfizetettségi feltétele, ha a vevő az ügylet ellenértékének adót is tartalmazó összegét az esedékességig maradéktalanul megtéríti, vagy tartozása más módon szűnik meg teljes egészében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Míg tehát a régi szabályok szerint a törvény szó szerinti szövege és a kiadott pénzügyminisztériumi állásfoglalás alapján egyértelműen a vevőnek az eladóval szembeni kötelezettséget kellett megszüntetnie ahhoz, hogy a beszerzés áfáját visszaigényelhesse, addig az új törvény alapján a vevő tartozásának kell maradéktalanul megszűnnie ahhoz, hogy a visszaigénylési jog érvényesíthető legyen - hangsúlyozta a Deloitte szakértője.

Veszprémi István elmondta: A harmadik adóhatósági tájékoztató fordított adózás esetén vizsgálja az építési hatóság értelmezését. A 2008. május 1-től hatályos áfa-törvény értelmében fordított adózás alá esik az ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési, és egyéb szerelési munka, ideértve az ingatlan bontással történő megszüntetését is. Ennek feltétele, hogy e tevékenységek építési hatósági engedélykötelesek legyenek.

A tájékoztató kitér arra, hogy építési hatóság alatt nemcsak az ágazati jogszabályok által kifejezetten építésügyi hatóságként nevezett hatóságot kell érteni, hanem minden olyan hatóságot, amely építési, bontási tartalmú engedély kiadására jogosult. Ennek megfelelően az áfa-törvény alkalmazásában építési hatóságnak kell tekinteni a bányafelügyeletet a bányászatról szóló törvényben felsorolt vezetékek, hálózatok létesítésének vonatkozásában.

Ugyanez igaz a villamosenergia-ipari építésügyi hatóságra a villamos művek, villamos és egyéb vezetékek létesítése tekintetében, a hírközlési hatóságra az elektronikus hírközlési építmények létesítése tekintetében, a közlekedési hatóságra különböző utak létesítése kapcsán, az általános építésügyi hatóságra pedig egyéb építmények létesítése kapcsán.

Ez vonatkozik továbbá a vízjogi hatóságra a vízi munka elvégzésével, vízi létesítmény megépítésével, átalakításával és megszüntetésével kapcsolatosan is. Ennek alapján mindenféle, hatósági engedélyezéssel járó bontás, létesítés, vagy építés a fordított adózás alá tartozhat, ha annak egyéb feltételei is teljesülnek- tette hozzá a Deloitte szakértője.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?