29 millió bónuszt követel a bíróságon a trader - a kapzsiságnak nincs határa?

Pénzcentrum
2008. október 22. 18:00

Egy londoni bróker, aki 1,6 millió fontot (520 millió forint) keres évente, munkaügyi bírósághoz fordult, mondván, hogy cége nem fizette ki a neki járó 92 ezer fontnyi (29 millió forint) bónuszt.

A 38 éves Alexandre Mouradian, a Tradition Securities & Futures nevű cég opciós kereskedésért felelős vezetője a 2006-os teljesítményéért járó bónuszát hiányolja, ezért vitte peres útra az esetet.

Az ügy időzítése azonban nem épp szerencsés, mikor egyébként is a magas jutalékok, és a teljesítménnyel nem összefüggő, kockázatkerülésre nem ösztönző vezetői fizetésektől hemzseg a sajtó, többek között ezt okolva a mostani pénzügyi válságért.

A per során kiderült, hogy Mouradian-nak évi 300 ezer font a rendes fizetése, ezen felül évente kétszer fix bónuszt kell kiosztania saját maga, és 7 beosztottja között. 2006 második felében 1,32 milliót ítélt magának, vagyis a teljes keret 92 százalékát, míg három kollegája jóval kevesebbet, négyen pedig egyáltalán semmit nem kaptak.

A trader problémája az volt, hogy a felosztható keretet a cég "önkényesen" lecsökkentette, így neki további 92 ezer font járna. Érdekes, hogy a beosztottak nem panaszkodnak a felosztás egyenlőtlensége miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az eredeti pert egyébként már meg is nyerte Mouradian, sőt a fellebbezést is, azonban most a legfelsőbb bírósághoz fordul a cég.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem