23 °C Budapest

Ki miatt robbant ki a válság? Kattanhat a bilincs!

Pénzcentrum
2008. szeptember 24. 09:30

Vizsgálatot indít az FBI négy jelentős amerikai pénzintézet ügyében, melyek potenciális csalásai komoly szerepet játszattak a pénzügyi válság kirobbanásában.

A Fannie Mae és Freddie Mac jelzálogóriások mellett az AIG és a Lehman Brothers is a vizsgálatok fókuszába került, melyet az érintettek egyelőre nem kívántak kommentálni. A nyomozás egyaránt folyik majd a pénzintézetekkel és vezetőikkel szemben is.

A jelenlegi korai szakaszban annyit lehet tudni, hogy elsősorban számviteli csalásokra, bennfentes kereskedelemre, valamint a jelzáloghoz kapcsolódó értékpapírok és egyéb befektetések felülértékelésére vadásznak a nyomozók.

Nem meglepő módon elég sokan gondolják úgy, hogy a legnagyobb pénzintézeteknél felelős beosztásban dolgozóknak már jóideje látniuk kellett a mögöttes folyamatokat, ennek ellenére azonban egy kis "window dressinggel" a valósnál szebb képet mutathattak vállalataikról a külvilágnak, nem kis bónuszokat söpörve be ezzel az utolsó pillanatig.

Igaz persze, hogy a probléma nagyságát sokáig nehéz lett volna megbecsülni, az azonban mindenképp abnormális, hogy egyik napról a másikra estek ki a csontvázak a szekrényből, addig pedig úgy viselkedett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Meglátjuk, mit sikerül ebből bizonyítani...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?