Üres zsebbel kullognak haza a vezetők: válság idején nincs fizetés!

Pénzcentrum
2008. október 1. 14:00

A Wall Street Journal arról adott hírt, hogy a gazdaságban uralkodó válságos időszakban egyre több cég vezérigazgatója jelentette be, hogy a töredékére csökkenti a bérét, vagy egyáltalán nem vesz fel fizetést. A cégek nehéz időszakot élnek át és a vállaltvezetők ezzel a gesztussal kívánják kivenni a részüket a nehézségek kezeléséből.

Évekkel ezelőtt még szokatlannak tűnt volna ez a reakció a felső vezetőktől, de az utóbbi időben már a munkaszerződésükben rögzítik, hogy amennyiben csökken a cég nyeresége és esnek a részvényárfolyamok, akkor a vezetői díjazás is ennek megfelelően mérséklődik.

A vállalat teljesítményének csökkenése nem csak a felső-, hanem a középvezetők fizetésére is hatással van, az alkalmazottak helyzete kevésbé irigylésre méltó. Amellett, hogy az ő fizetésük a legalacsonyabb a cégen belül, még a létszámleépítések idején is őket veszik elő először.

A vezetők körében egyre elfogadottabbá válik a jövedelmek csökkentése, vagy elutasítása. Van olyan vezérigazgató, aki elmondta, hogy ezzel szeretne példát mutatni a vállalat minden dolgozójának. A munkaszerződésekben 2004-től rendszeresített pont csak bizonyos esetekben engedi felállni a vezetői székben ülőket, ki kell tartani - kevesebb pénzért - a cégek élén még a nehéz időszakokban is.

Azok a vállalatvezetők, akik nem járulnak hozzá a munkaszerződésük kiegészítését ezzel az intézkedéssel, a dolgozók szemében haszonlesővé válhatnak és ez az egész szervezetre rányomhatja a bélyegét. A tengerentúlon végzett felmérés szerint még mindig alacsony, de növekvő azon vezetők aránya, akik vállalják a fizetéscsökkentést, mint lehetséges kényszerintézkedést.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fejvadász cégek szerint a munkaszerződések tartalmának megvitatása során a jelöltek mindössze 5-10 %-os csökkentést tartanak elképzelhetőnek. Mások a teljesítménybérezésben hisznek, amikor egy relatíve alacsonyabb alapbér mellett a cég eredményessége határozza meg a vezető fizetését.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem