Adószakértők szerint a transzferárazás, ami egyébként teljesen legális, 20 milliárd dollárjába (3240 milliárd forint) kerül a költségvetésnek évente. Ahogy a gazdasági recesszió ténye kezdte fenyegetni az amerikai cégeket, egyre inkább igyekeztek minél kevesebb adót fizetni. A kevesebb adóra a csökkenő forgalomnak és nyereségnek is hatása volt, de új lehetőségként számos cég kezdte alkalmazni a transzferár adta előnyöket...
A nagy cégek a bevétel eltitkolása mellett a transzferár nyújtotta lehetőségeket megfelelőbbnek találták. A multinacionális cégek általában tengerentúli leányvállalatoktól vesznek különböző termékeket és szolgáltatásokat, olyan országokból, ahol lényegesen alacsonyabb az adóterhelés, mint az USA-ban. Így csökkenthető az Államokban fizetendő adó összege, mivel a profitot az offshore leányvállalatba vitték át.
A törvényhozás mellett működő számviteli hivatal (GAO) jelentéséből kiderült, hogy a nagyvállalatok több mint 3 százaléka az elmúlt 8 év viszonylatában nem fizetett nyereségadót a költségvetésbe. Ráadásul bevett szokás, hogy az ilyen ügyleteknél magasabb árat számítanak fel, így elérve, hogy több jövedelmet tudjanak a tengerentúlra csoportosítani, a költségeiket viszont az Egyesült Államokban bevallott bevételbe számítják bele, ezzel tovább csökkentve
Mivel nem tudják tesztelni a tengerentúli árakat, szinte lehetetlen megbecsülni, hogy a dokumentált ár mennyiben felel meg az ottani viszonyoknak, így mekkora az az adóköteles jövedelem, ami végül nem marad az USA-ban.
Az adatok szerint 2002 és 2006 között 72 milliárd dollárt (11 664 milliárd forint) veszített az állam csak a transzferárak miatt, így világos, hogy a kérdéssel foglalkozni kell, de egyelőre még nem tudni hogyan...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








