17 °C Budapest

PM: az APEH a törvényeknek megfelelően jár el a vagyonosodási vizsgálatoknál

Pénzcentrum
2008. augusztus 15. 12:39

A Pénzügyminisztérium közleményt adott ki Bárándy Gergely szocialista képviselő nyilatkozatára válaszul. a képviselő ugyanis felhívta Veres János figyelmét arra, hogy szerinte nem mindenben felelnek meg a vagyonosodási viszgálatok módszerei a jelenlegi törvényeknek...

A Pénzügyminisztérium szerint e vizsgálatok nagyon fontos részei a feketegazdaság elleni intézkedéseknek, annak a törekvésnek, hogy visszaszoruljon az adóelkerülés, igazságosabbá váljon a közteherviselés, bővüljön az adófizetők köre.

Az APEH a múlt évben kormányzati intézkedések hatására jelentősen növelte a vagyonosodási vizsgálatok számát. Míg korábban évente néhány száz vizsgálatra került sor, tavaly az intézkedések eredményeként jelentősen meghaladta a 10 ezret, és a feltárt adóhiány mintegy 40 milliárd forint körül alakult.

Az idén az adóhivatal tovább folytatja ezeket az ellenőrzéseket, és jelentős mértékben érzékelhető hatása a fehérítés tekintetében. Ezért a Pénzügyminisztérium fontosnak tartja, hogy az adóellenőrök ne bizonytalanodjanak el, a jelenlegi gyakorlattal kapcsolatban megfogalmazott egyes kritikai vélemények hatására.

Az APEH magatartása a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal kapcsolatban megegyezik a hazai bírói gyakorlattal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a teljes bizonyító erejű magánokirat az ellenkező bebizonyításáig arra szolgál teljes bizonyítékul, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve elfogadta, vagy magára nézve kötelezőnek ismerte el. Ennek megfelelően a teljes bizonyító erejű magánokirat, illetve közirat nem az abban foglaltak valóságtartalmát bizonyítja, anyagi bizonyító ereje nincs, a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 19. 15:24
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem