Búsuló magyarok, de mit siratnak?

Pénzcentrum
2007. december 19. 10:00

Az Eurobarometer őszi felmérésének eredményei arról tanúskodnak, hogy a nemzeti kormánytól elforduló kelet-európai lakosság az uniós szervezetekben látja az országhatárokon belüli problémák feloldásának lehetőségét. A magyaroknál csak a lengyelek, a románok, a szlovénok és az észtek hisznek jobban az unióban, miközben kevés olyan nép akad, aki kevesebb bizalmat szavazna saját kormányának.

A szeptemberi megkérdezések során egyébként is mi vélekedtünk legpesszimistábban a jelenről és a jövőről is a 27 tagállamot felölő felmérésben. Míg az uniós állampolgárok 30 százaléka úgy véli, hogy jövőre jobb körülmények között él majd mint az idén, addig ez az arány a megkérdezett magyarok körében csak 15 százalékos.

Ez az eredmény azért is érdekes, mert a régióba tartozó országok között több is akad, ahol az uniós átlagon felül volt a jobb életminőségben reménykedők aránya. A "jövőre jobban él-e majd, mint az idén" kérdésre igennel válaszolók aránya Svédországban volt a legmagasabb, az északiakat azonban meglepetésre a Románia követte, ahol a válaszadók 41 százaléka bízik a jövő évben.

A jólétre vonatkozó eredményeket látva nem csoda, hogy a válaszadó magyarok az ország gazdasági kilátásairól is az uniós átlagnál pesszimistábban vélekedtek: csupán 13 százalékuk vallotta, hogy a jövő év már jobb lesz, mint az idei. A szomszédos románok azonban ebben a kérdésben is az átlaghoz képest kiemelkedően optimistának mutatkoztak, miközben az inflációs problémákkal küzdő régiós államok közül több is akadt, ahol ugyancsak inkább a pesszimista hangulat uralkodik.

A gazdasági kilátások megítélése azonban minden uniós állam tekintetében romlást mutat az előző félévi felméréshez képest, és egyik ország tekintetében sem tudtak többségbe kerülni azok, akik úgy vélik a 2008 jobb év lesz, mint amilyen az idei volt.

Ahogy a gazdaságban úgy a munkalehetőségek szaporodásában és a foglalkoztatási mutatók javulásában se bízunk. A válaszadó magyarok között csak elvétve akadt olyan, aki szerint a munkanélküliség csökkenni fog a jövő évben. Az unión belül a foglalkoztatottsági mutatók javulásában a litvánok bíznak legjobban, de a lengyelek és a szlovákok is bizakodóan néznek a jövőbe, legalábbis e tekintetben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Ha a jövőt sötéten látjuk, akkor a jelenről alkotott kép szinte koromfeketének tűnik. A megkérdezett magyarok körében ugyanis még a 10 százalékos határt sem érte el azok aránya, akik úgy vélik a magyar gazdaság jó vagy kiváló állapotban van. Ebben a kérdésben már elég erős kontrasztot mutat Magyarország a skandináv vagy éppen a Benelux-államokkal szemben.


Az Európai Unióval kapcsolatos általános vélekedés is érdekes kérdéseket vet föl: miközben mindhárom uniós szervbe és összességében az Európai Unióba vetett bizalom is erős, addig a magyarok több mint fele nem érzékeli a csatlakozás pozitív hatásait és nem bízik abban, hogy Magyarország ki tudja majd használni az unió adta lehetőségeket.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm