Nehéz az iskolatáska - mégis mit szednek fel a diákok?

Pénzcentrum
2007. december 4. 11:00

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) három évente elkészített felmérése, a PISA arra irányul, hogy megtudjuk, a középiskolában tanulók képességei mennyire térnek el az egyes országokban. A PISA 2006 felmérései érdekes eredményeket hoztak, nézzük meg ezeket!

A felmérést 57 ország 15 éves diákjai között végezték el, s a diákok természettudományi ismereteit, annak alkalmazására, a megértésre, kérdések feltételére vonatkozó, illetve problémamegoldó képességeit vették górcső alá. A felmérés a diákok olvasási és matematikai képességeit is vizsgálta.

A lista első helyezettje Finnország lett, ahol a tanárok egyetemi diplomával rendelkeznek, s nem mellékesen jól is fizetettek, az ország diákjai mindhárom (természettudomány, olvasás, matematika) területen első helyen végzett.

A nagy vesztes pedig Nagy-Britannia, amely a 2000-ben elért helyezése óta mintegy 10 helyet zuhant vissza annak ellenére, hogy az elmúlt években rengeteg pénzt öltek az oktatásba. Az átlagos pontszám 500, a briteknek azért sikerült efölött teljesíteniük, ahogyan nekünk is.


Az 500 pontos átlag alatt teljesítettek azonban például az amerikai és az olasz diákok is. A legrosszabb eredményt Kirgizisztán diákjai érték el.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58