A Bizottság újabb lépést tett a román regisztrációs adó megváltoztatásával kapcsolatban. Az adónem ugyanis negatívan különbözteti meg a más országokból behozott használt gépjárműveket, ami ellenkezik az unió alapelveivel. Románia két hónapot kapott arra, hogy változtasson az ehhez kapcsolódó jogszabályokon, és ha ezt nem teszi meg, akkor a Bizottság az Európai Bírósághoz fordul...
2007 tavaszán Románia figyelmeztetést kapott arról a tényről, hogy a regisztrációs adóra vonatkozó nemzeti szabályozása összeférhetetlen az Európai Unió alapokmányával. Az erre érkezett válasz nem volt megfelelő az uniós szakemberek számára, a törvény vonatkozó szabályaiban semmilyen változás nem történt.
Ennek hatására a Bizottság határozottabb eszközökhöz folyamodott, két hónapos határidőt megadva szólította fel az országot a helyzet megoldására. Ráadásul ha ezt nem teljesítik a megadott időn belül, a szervezet az Európai Bírósághoz fordul.
A probléma abból indult ki, hogy a használt autókra kivetett adók nem lehetnek diszkriminatív jellegűek a másik tagországból behozott gépjárművekre, és amely országoknál ez fennállt, ott össze kellett egyeztetni az uniós alapelvekkel. Emellett az adó kiszámítása során figyelembe kell venni a korábbi használatból eredő értékcsökkenést is, aminek köszönhetően egy öreg autóra nézve kisebb lesz az adó összege.
A román törvények viszont az adó kiszámítása során nem veszik figyelembe a már elszámolt értékcsökkenést, vagyis magasabb összeg után kell megfizetni az adót. Ráadásul az adó összege nő az autó korával, így egy 10 éves autóra lényegesen több regisztrációs adót kell fizetni, mint egy 5 évesre. A külföldről behozott autók így valóban hátrányosan vannak megkülönböztetve, és a román kormánynak mindössze két hónapja van arra, hogy ezen változtasson...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








