12 °C Budapest

A világ legjobban kereső sportolói

Pénzcentrum
2007. október 29. 11:00

Tiger Woods az idei évben 16 bajnokságon összesen hat győzelmet szerzett, azonban a golfozó nem csupán erről híres-nevezetes a sport világában. A Forbes által készített, a legjobban kereső sportolókat rangsoroló listát is ő vezeti, s a második helyezett még csak meg sem képes közelíteni.


Tiger Woods
Forrás: Forbes
A három évvel ezelőtt elkészített listán Woods épphogy csak elért a lista tetejére a Forma-1-es versenyző Michael Schumacher előtt.

A 2007. júniusával záruló 12 hónap során a golfbajnok összesen 100 millió dollárt (17,5 milliárd forintot) keresett.

Ez egyébként a legtöbb, amennyit sportoló valaha is keresett, legalábbis a Frobes szerint. Ami még érdekesebb, hogy a 100 millióból csupán 13 millió dollár érkezett a különböző díjakból, míg a nagyobbik részt megjelenési és reprezentációs díjakból zsebelhette be Woods.

Woods éves jövedelme majd kétszeresét tette ki a második helyezett Oscar De La Hoyaénak. A bokszoló bevétele 43 millió dollárt tett ki.

A listán nagy előrelépést jelent, hogy míg 2004-ben mindössze három nem amerikai sportoló került fel a listára, addig idén már kilencen szerepelnek rajta. Közülök első a finn Forma-1-es versenyző, Kimi Raikönnen, aki a listán 40 millió dolláros jövedelmével összesítésben negyedik helyen végzett.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A listán legfiatalabb, s egyben az egyedüli hölgy Maria Sharapova. A teniszcsillag a 25. helyet szerezte meg, 23 millió dolláros jövedelmével. A legidősebb sportoló a 78 éves Arnold Palmer, aki annak ellenére keresett egy év alatt 25 millió dollárt, hogy tavaly már visszavonult.

A listára egyébként idén legalább 23 millió dolláros jövedelemmel lehetett bekerülni, míg három évvel ezelőtt 19 millió dollár volt a küszöb. A sportolók összesített jövedelme meghaladta a 800 millió dollárt, s a kosárlabda adta a legtöbb sportolót a listának.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 12:29