Az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága (Kaig) január elsejei megalakulása óta 134 ügyben összesen 614 vizsgálatot kezdeményezett, s eddig tizenkétmilliárd forint adókülönbözetet - jellemzően adóhiányt - tárt fel - írja a Magyar Hírlap.
Juhász István, a Kaig igazgatója elmondta, hogy a részleg a törvényi felhatalmazásnak köszönhetően január elseje óta végezhet központosított ellenőrzéseket, hatáskört vonhat el a területi APEH-igazgatóságoktól, s van lehetősége a külföldi adóhatóságokkal is együttműködni. Az elmúlt kilenc hónap alatt a nagy adócsalások számos formáját tárta fel. Legnagyobb eredményt a számítástechnikai cikkek és nyomtatópatronok forgalmazóinak ellenőrzésekor mutattak fel.
Ebben a csoportban egyetlenegy ügyben 744 millió forint adóhiányt mutattak ki, amikor fiktív kft.-k és bt.-k közbeiktatásával lánckereskedelmet folytattak az elkövetők. A tizenhét cégnél végrehajtott negyvenegy vizsgálat összesen 8,5 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg. Juhász István elmondta, hogy a fiktív ügyletek során annyi processzor került be papíron a lánckereskedelembe, amennyit egész Európában nem használnak fel.
Ezerötszáz fiktív kft. és bt. vett részt abban a csalássorozatban, amelyben egy világcég kozmetikai cikkeivel ügyeskedtek az elkövetők. Ukrajnába és Oroszországba exportálták a termékeket, s idehaza igényeltek vissza áfát. A Kaig ellenőrzi az autóbontó telepeket is, ahol sok esetben nem tudják igazolni a bontott autók eredetét.








