25 °C Budapest

Milliárdos ÁFA-csalás - Sokba került az olcsó cukor

Pénzcentrum
2007. április 18. 10:30

Több mint egymilliárd forintos áfacsalást lepleztek le a vámosok - jelentette be Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján.

Rendkívül nagy mennyiségű importja hívta föl a vám- és pénzügyőrség figyelmét arra a győri székhelyű vállalkozásra, amely - a nyomozás eddigi adatai szerint - 2005-ben és 2006-ban több száz tonna cukrot szállított Magyarországra Horvátországból. A szállítmányokat Magyarországon vámoltatták el azzal a megjegyzéssel, hogy az árut Szlovákiában hozzák majd kereskedelmi forgalomba. Ilyenkor ugyanis a vámot Magyarországon, az importáfát azonban Szlovákiában kell megfizetni.

Az április 5-én az adóhatóság közreműködésével megkezdett nyomozás azonban kiderítette: az a négy szlovák cég, amely a magyar vámokmányok szerint a több száz tonna cukor címzettje volt, soha nem vásárolt magyar közvetítőkön keresztül horvát cukrot. Egyszerűen visszaéltek a nevükkel.

Az iratokból kiderült: a papíron Szlovákiába eladott cukrot 13 magyar vállalkozás (megint csak papíron) visszavásárolta. A nyomozók által összegyűjtött iratok szerint a több száz tonnás cukorszállítmányok fiktív adatokkal bejegyzett cégek birtokába kerültek. A tizenhárom "felvásárló cég" egyikét sem találták meg a cégbíróságon bejegyzett telephelyén. "Ügyvezetőik" a csempészszervezet tagjaiként vettek részt a tranzakciókban, amelyekkel együttesen egymilliárd 57 millió forint áfabevételt húztak ki az állam zsebéből.

Az öt régióra kiterjedő nyomozás során a vámnyomozók 870 tonna cukrot lefoglaltak. Zár alá vettek továbbá több bankban tíz bankszámlát, két lakóingatlant, egy értékes személygépkocsit, és lefoglaltak tízmillió forint készpénzt is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ügyben jelenleg nyolc személyt gyanúsítottak meg, közülük hetet előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. További három személy, két magyar és egy olasz állampolgár ellen körözést adtak ki.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 05:59