Ötmilliárdos adócsalóra csaptak le

Pénzcentrum
2007. augusztus 27. 15:57

Fiktív számlák, láncértékesítés, áru exportálása, majd visszahozatala más-más kamionnal - ezeket vetette be az ügyeskedő cég. További 35 milliárd forintnyi áfacsalásra derülhet fény hamarosan - írja az Index.hu.

Több hónapos előkészítő munka után a pénzügyőrök a múlt héten országos méretű akciót hajtottak végre, amelyen horogra akadt egy nagy hal is: egy egri vállalkozás ötmilliárd forintos áfacsalására derítettek fényt.

A módszer dióhéjban

A vámosok még tavasszal számlagyárra bukkantak, s az ennek kapcsán elindított vizsgálat vezetett el az egri társasághoz és a vele kapcsolatban álló cégekhez - adott tájékoztatást az ügyről Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. A nyomozás egy másik szálon is futott. Az APEH júliusban jelezte a fináncoknak, hogy a szóban forgó vállalkozás áfa-visszaigényléseit gyanúsnak találja.

A 2003 és 2006 közötti időszakban elkövetett adócsalást jól megkomponálta az egri vállalkozás rafinált tulajdonosa. A módszer dióhéjban: a tényleges értéknél jóval magasabb összegről kiállított, fiktív számlák felhasználásával szerzett be számítástechnikai alkatrészeket Magyarországon. Az árut exportálták Szerbiába, mégpedig egy román cégnek, ezért az áfát visszaigényelték. Az alkatrészeket visszahozták hazánkba egy amerikai offshore cég közbeiktatásával, majd onnan Romániába szállították, és valós áron túladtak rajta.

Hogy még inkább észrevételen maradjon a csalás, más kamionnal történt az áru szállítása egyik helyről a másikra, sőt, az áru mennyiségén is változtattak az okmányokon. Körmönfont módon sokmilliárdos áfával rövidítették meg a büdzsét. (A nyomozás jelenlegi állása szerint az ötmilliárd forintos csalás az alsó határ, lehet, hogy ennél is többről van szó.)

Az egri cég két vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, az egyik fiktív számlákat kibocsátó társaság vezetője ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

Kibővült jogkör, szorosabb együttműködés

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Arra lehet számítani, hogy a közeljövőben más ügyekben is lebuknak az ügyeskedők. Jelenleg a százat is meghaladja azoknak az áfacsalásos ügyeknek a száma, ahol nyomozás folyik. A feltételezhető kár összességében 30-35 milliárd forint körüli lehet.

Az utóbbi egy évben megszaporodtak a hírek a nagy adócsalások felderítéséről. Ennek magyarázata, hogy tavaly szeptember közepétől kibővült a vámosok jogköre az adócsalásos ügyekben. Azóta szorosabbra fűzték az együttmőködést az APEH-hel is, a kooperáció pedig gyümölcsözőnek bizonyul - szögezte le Szikora János, az állami adóhatóság elnöke.

Szűk egy év alatt öt-hat nagyobb, sok száz-, vagy néhány milliárd forint összegű bűncselekményre bukkantak a vámosok, amiben nagy segítséget jelentett a két szervezet közötti információcsere.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?