Bizonytalan változások

Pénzcentrum
2007. július 11. 09:30

Az új koalíciós megállapodásban elfogadott intézkedések közül nem biztos, hogy mindegyik megszületik, mivel több változtatásnak egyelőre csupán a lehetőségét vizsgálják - olvasható a Népszabadságban.

Ilyen például a behajthatatlan követelések áfáját érintő módosítás, amely szerint az a vállalkozás amely az általa kiállított számla alapján utalta az áfát, azonban a partner nem fizette ki a szolgáltatás, termék ellenértékét, visszakérhetné a már befizetett adót.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint korábban épp azért szüntették meg ezt a lehetőséget, mert könnyű visszaélni vele. Ezzel szemben Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers adópartnere úgy gondolja, a megfelelő garanciális szabályok alkalmazása esetén nem lehet gond, ahogy több uniós tagállamban sincs.

Szinte biztos, hogy kiterjesztenék az áfában a csoportos adózás lehetőségét, vagyis a kapcsolt vállalkozásoknak így az egymás közötti ügyletekre nem kellene áfát felszámolni, illetve utóbb kellene azt levonni.

Az áfacsalások megelőzésére egy másik változtatás a fordított adózás bevezetése volna, ugyanis ekkor nem a számla kibocsátója számítaná fel és fizetné be az áfát, hanem a nem magánszemély vevő, aki egyből le is vonná azt. A hulladékkereskedelemben már élnek a módszerrel, most a számítástechnikai termékek forgalmazásánál, illetve az ingatlanügyleteknél vezetnék be.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindemellett az adóhatóság felvértezése is tervben van, igaz ezt nem tudni, pontosan mit takar. A tervek szerint emelik majd a mulasztási bírság szintjét, s többletkapacitást is kap majd az APEH.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19