9 °C Budapest

Nem kell tandíjat fizetni, ha...

Pénzcentrum
2006. június 29. 09:30

Amint arról korábban beszámoltunk a 2007-es tanévtől kezdődően a tandíj összege alapképzésben évente 105, mesterképzésben pedig 150 ezer forint lesz, melytől az intézmények 50%-kal eltérhetnek.


A befizetett tandíj 30-50%-át ösztöndíjra, a fennmaradó részt pedig fejlesztésekre fordíthatják az intézmények. A legjobb eredményt elérő hallgatóknak (15%-nak) nem kell tandíjat fizetniük, ám ezt feltehetően máshogy is meg lehet majd úszni...

Az oktatási tárca ugyan nem kívánja ösztönözni a cégeket arra, hogy tanulmányi szerződést kössenek a legtehetségesebb hallgatókkal, a Napi által megkérdezett cégek illetékesei azonban elmondták: lehetőséget látnak abban, hogy az általuk kiválasztott fiatalok tanulmányait finanszírozzák, cserébe pedig a diákok vállalják, hogy az adott cégnél helyezkednek el.

A tanulmányi szerződés legfeljebb 5 évig kötelezheti a hallgatókat a munkaviszony fenntartására. Felmerült az az igény is, miszerint a munkaadók cserébe erősebb garanciákat kérnének arra vonatkozóan, hogy a fiatalok valóban korszerű, piacképes ismeretekhez jutnak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?