Az oktatási tárca jelenlegi elképzelései szerint a diplomásoknak akkor kellene elkezdeniük a képzési költségeik visszafizetését, amikor éves jövedelmük eléri a minimálbér 40-szeresét, ettől kezdve pedig a bruttó bér 3, kiemelkedően magas fizetés esetén 6%-át kell havonta befizetni.
Az OM háttéranyagából az is kiderül, hogy az egyéni képzési számlán nyilvántartott tartozás ugyan nem kamatozik, az éves infláció mértékével azonban növekszik - írja a Magyar Nemzet.
A tárca külön becsléseket is készített, hogy ez pénzben és időben kifejezve mit jelenthet: egy tanulmányait jövőre megkezdő orvostanhallgató teljes képzése az államnak 7.7 millió forintjába kerül. Az OM várakozásai szerint egy közszférában elhelyezkedő orvos 14 év után kezdheti a visszafizetést és 27 éven keresztül törleszt. (Az évek során a 7.7 milliós tartozás 13.8 millióra dagad.)
Ha a fenti orvos a versenyszférában helyezkedik el, akkor 4 év után kezdhet törleszteni és 21 éven át fizethet, összen mintegy 11 millió forintot.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






