22 °C Budapest

Rengeteg gyermektelen házaspár ígért be három babát a 10 milliós CSOK-ért

2019. március 28. 08:00

Rengetegen rizikóznak, és vették fel úgy a három gyerekre járó CSOK-ot, hogy egyetlen egy babájuk sem született még. Ha nem születik meg a három, akkor rengeteget fizethetnek vissza az államnak. Magát az otthonteremtési kedvezményt majdnem százezer család igényelte már.

A CSOK 2015-ös bevezetése óta több mint 97 ezer igénylést fogadtak be a bankok, ami 281 milliárd forintnyi támogatási kérelmet jelent. A Pénzügyminisztérium pedig ismertette: a 97 ezer kérelmezőből 85 ezerrel kötöttek már támogatási szerződést, több mint 250 milliárd forint összegben - írta meg a 24.hu.

Ebből a kifizetett állami támogatások összege meghaladta a 219 milliárd forintot. Az adatok arra utalnak, hogy bár a támogatás népszerűsége az elmúlt években folyamatosan nőtt, tavaly valami történt. Ugyanis 2015 második felében valamivel több mint 10 ezer kérelmet fogadtak be a pénzintézetek, 2016-ban majdnem 26 ezret, 2017-ben pedig megközelítette a 30 ezret az igénylők száma. Tavaly pedig kevesebb mint 30 ezer kérelmet adtak be, nagyjából 90 milliárd forint értékben.

A szabályok közt van egy olyan lehetőség is, hogy úgyis felvehető előre a három gyerek után járó, eredetileg 10 millió forintos támogatás, hogy az igénylőknek még egyetlen gyermekük sem született. Ez nyilván eléggé kockázatos, mert nincs garancia a gyerekek születésére. A Pénzügyminisztérium adataiból kiderült, hogy még így is sokan vállaltak a nulláról három gyereket: 2016. január 1-jétől kezdődően 482 házaspár vette fel úgy a három gyerekre járó pénzt, hogy még egyetlen egy sem született.

Ugyanakkor, ha nem jön össze elég baba, nagyon pórul járhatnak, emlékeztet a portál. Hiszen, ha nem jön össze a három gyerek - akár válás miatt -, vagy a család végül inkább eladja az ingatlant, akkor arra számíthatnak, hogy a támogatást teljes egészében, ráadásul a polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamattal kell visszafizetni. A 10 millió forintos CSOK esetén a jegybanki alapkamat ötszöröse a büntetés.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 17:14
Összesen 6 munkatárssal lett mára kevesebb a Vas Népe stábja - tudta meg az Úgytudjuk. Egy újságíró...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?