Meddig lehet utalni a munkáltatói kölcsönöket?

Pénzcentrum
2011. december 29. 11:30

December 31-ig meg kell történnie a munkáltatói kölcsön folyósításának, amennyiben a vissza nem térítendő támogatásként kapható 7,5 millió forintból szeretnénk végtörleszteni. A szűk határidő után már nincs lehetőség így pénzhez jutni, de adómentes kölcsön még kapható január végéig. Összefoglaltuk mindazt, amit a munkáltatói kölcsönből végtörlesztőknek tudnia kell!

A végtörlesztésre adható 7,5 millió forintos vissza nem térítendő munkáltatói támogatás csak december 31-ig folyósítható, ezután már nincs lehetőség vissza nem térítendő támogatás nyújtására. Az SZJA törvény értelmében viszont munkáltatói kölcsön nyújtható ez után is 5 millió forint erejéig adómentesen.

Ez a kifizetés annyiban különbözik az előzőtől, hogy kölcsön révén vissza kell fizetni a munkáltatónak, általában a fizetésből levonva havi részletekben. A felső határ is szűkösebb, 5 millió forint. Nagyobb devizahitelek esetén lehetőség van a két tétel összevonására és akár 12,5 millió forint felvételére is. Ez esetben a 7,5 millió forintnak december végéig kell megérkeznie, a maradéknak január 31-ig, amikor is igazolnia kell tudni az adósnak bankja felé, hogy rendelkezésre áll számára a hitel végtörlesztéséhez szükséges teljes fedezet.


A fenti táblázat a piaci hitelekkel szemben havonta megspórolt összeg látható. (ekkora fizetésemelésről érdemes lemondani a kamatmentes kölcsönért. Teljes cikkünk itt olvasható. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem