Itt az újabb trükk: tízezrek maradhatnak a zsebedben

Pénzcentrum
2012. augusztus 25. 08:08

Eddigi csúcsára, 448 milliárd forint közelébe emelkedett a lakossági folyószámlahiteleinek állománya. Mielőtt elkezdenénk siránkozni eladósodottságunkon, nézzük meg inkább, miért lehet olyan vonzó ma ez a hitelkonstrukció. Ha már hitelre van szükségünk, nem mindegy mennyiért kapjuk azt meg. Számításaink szerint több tízezer forintot is megspórolhatunk, ha személyi kölcsön helyett folyószámlahitelhez nyúlunk. Ez nagyrészt az egységes, 31 százalékos kamatplafonnak köszönhető, ami költségeiket tekintve egyre közelebb hozza a két hitelterméket.

Ha a fizetésünk a takaró, akkor a folyószámlahitel már maga a nyújtózkodás. Hiába int viszont óva minket a régi közmondás, ha mindenképp hitelre van szükségünk érdemes lehet ehhez a konstrukcióhoz nyúlni. Ez persze nem olcsó, az átlagos folyószámlahitel THM értéke 30 százalék körül alakul. De amikor a jelzálogfedezet mellett felvett kölcsönök mutatói sem egy számjegyűek akkor már ez is egyre vonzóbbnak tűnik. Különösen annak a fényében, hogy cserébe évi néhány ezer forintos rendelkezésre állási díjat kérnek a hitelintézetek más hiteltípusok magas kezdeti költségeihez képest ez elhanyagolhatónak is nevezhető.

"A folyószámlahitelek bár nem a legolcsóbb hitelek közé tartoznak, sok esetben előnyösebb lehet átmeneti pénzhiány kezelésére, mint bármelyik más hiteltípus. A folyószámlahitel keretként működik, vagyis a bankszámlára érkező fizetésünk 2-3-szorosát szokták felajánlani, melyet szükség esetén elkölthetünk, vagyis lemehetünk mínuszba (de nem kötelező igénybe venni). Előnye, hogy kamatot csak a ténylegesen felhasznált pénz után számol a bank és csak annyi időre, amíg a pénzt felhasználtuk. A legnagyobb bankok 20-30% közötti THM-el nyújtják a folyószámlahitelt, de akár több százalékos eltérés sem feltétlen jelent nagy különbségeket, ha csak alkalomszerűen, nagy szükség esetén vesszük igénybe. Ennél a terméktípusnál nem látom sok értelmét a bankok ajánlatait összehasonlítani, hiszen csak emiatt nem valószínű, hogy bárki bankszámlát vált és a fizetését is máshova utalja. A legtöbb banknál évi pár ezer forintos fix díjat, vagy a hitelkeret bizonyos százalékát felszámítják rendelkezési díjként, amit amolyan készenléti díjként kell elképzelnünk" - mondta el a Pénzcentrum.hu kérdésére a BankRáció.hu hitelszakértője, Gergely Péter.

Időszakos és kisebb összegű átmeneti pénzhiányra akár sokkal jobb is lehet, mint a legtöbb személyi kölcsön vagy hitelkártya, de vigyázni kell, hogy ne legyünk állandóan mínuszban, hanem tényleg amolyan biztonsági tartalékként tekintsünk rá. Vagy bánjunk vele okosan, amit a következő példa is szemléltet.

Lehet jó döntés

A pillanatnyi pénzzavarok mellett akkor is jól jöhet a folyószámlahitel, amikor egy viszonylag nagyobb összegre van szükségünk néhány hónapra. Ilyenkor választhatnánk személyi kölcsönt is, amit egyenlő részletekben visszafizethetünk és magát a folyószámlahitelt. Ez utóbbinak az lehet az előnye, hogy ha a számlánkra pénz érkezik, az csökkenti a tartozásunkat és a megfizetendő kamatokat. Hó elején az el nem költött fizetésünk például a számlán van és csökkenti a kölcsön összegét. Ahogy azt elköltjük úgy nő újra a tartozás, de megfelelően gazdálkodva az adott időszak nagy részében kisebb kamatot fizethetünk, mint a személyi kölcsön esetében.

A két hiteltípus kamatköltségei nagyon közel állnak egymáshoz, épp ezért fontos a tartozás mértékének alakulása. A következő táblázatban egy 300 ezer forintos személyi kölcsön és folyószámlahitel tőketartozását ábrázoltuk. Feltételeztük, hogy a hónap folyamán egyenletesen költjük el fizetésünket és a hó végén 30 ezer forintot tudunk hiteltörlesztésre szánni a kamatokon felül. Az adós számlára érkező nettó jövedelme 300 ezer forint.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A fenti feltételek mellett és egységes 30 százalékos THM-et feltételezve 23 ezer forintot is spórolhatunk a folyószámlahitellel a személyi kölcsönhöz képest. Az előbbi esetében a teljes kamatköltség csak 15 705 forint, ami tovább csökkenthető, ha aktívabban és okosan használjuk hitelkártyánkat (így a fizetésünk tovább a számlán maradhat).

A hitelkártya használata

A lehetőségek mellett, a legtöbb hitelszakértő figyelmeztet az esetleges negatív hatásokra. A folyószámlával rendelkező banki ügyfelek nagy része hajlamosabb a túlköltekezésre, amit később nehezen tudnak visszafizetni. A folyószámlahitel keret megválasztásakor tartsuk szem előtt egyéni igényeinket. Amennyiben a bank nagyobb összeget is kínál fel, érdemes lehet azt visszautasítani, hiszen nagyobb költekezésre sarkalhat. Feleslegesen is fizetünk magasabb rendelkezésre állási díjat, ha nem használjuk ki a keretünket.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 12. 08:52
Bognár Tibor a 2010-es években egy ideig a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA)...
iO Charts  |  2026. április 11. 15:38
Ez a legjobb részvénykereső A fiscal.ai egy olyan részvényszűrő szolgáltatás, amelyet mesterséges in...
Holdblog  |  2026. április 11. 11:08
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára ma...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 13. hétfő
Ida
16. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 12. 21:33