21 °C Budapest

CSOK bővítés: tényleg jól járnak a kétgyerekesek?

2018. október 25. 15:01

Nem a 10 milliós egyszeri támogatást, csupán a fix 3 százalékos (akár 10 milliós) lakáshitel kamattámogatását terjeszti ki a kormány a kétgyerekesekre. A legkedvezőbb 20 éves piaci hitelkonstrukcióhoz képest a Portfolio számítása szerint ezzel évi mintegy 120 ezer forintot spórolhatnak meg az érintett családok a törlesztőrészletből. Várhatóan ez a hitel is csak az új építésű lakásokra lesz elérhető, így az igénybe vevők egy része számára már a magasabb, 27 százalékos áfájú lakásokat finanszírozzák meg ezzel. Amit a magasabb áfa miatt elvesztenek, azt csak kis részben nyerik vissza a kamattámogatással az új lakást vásárló családok (az építkezők relatíve jobban járhatnak). A lakáspiac kínálati oldala nevetve lenyelheti ezt az újfajta állami támogatást.


Gulyás Gergely mai bejelentésének legnagyobb újdonságértéke abban áll, hogy a kétgyerekesekkel is nagyvonalúbbá vált a kormány. Jó iránynak tűnik ez, hiszen a Portfolio elemzői már sokszor és sok helyen kifejtették azon véleményüket, miszerint Magyarországon nem elsősorban a harmadik, hanem a második gyermekek hiányoznak.

A 10+10 millió forintos (CSOK + támogatott hitel) konstrukciót eddig csak azok vehették igénybe, akik már három gyerekkel rendelkeztek, vagy ennyit vállaltak, és emellett új lakásba költöztek (építettek vagy vásároltak). E kombinált konstrukció második elemét, vagyis a hitelhez járó kamattámogatást terjeszti ki most a kormány.

A mai bejelentés alapján tehát nem a 10 milliós támogatási összeget terjeszti a kormány a kétgyerekesekre, mindössze annyit tesz, hogy az általuk potenciálisan felvett lakáshitelre is nyújtanak kamattámogatást 10 millió forint erejéig.

Emellett a háromgyerekesek esetében ezt a határt 15 millió forintra emelik. A teljes felvett lakáshitel összege természetesen lehet ennél akár jóval magasabb is, ez a két szám a kamattámogatott hitelrész felső határát húzza meg. Mégpedig az első 25 évre vonatkozik: aki netán 30 éves futamidejű hitelt venne fel, az az első 25 évben kapja meg a kamattámogatást.
Nem tudjuk pontosan, mennyit költött a kormány erre a fajta kamattámogatott lakáshitel konstrukcióra az elmúlt több mint két és fél évben, amióta ez a konstrukció létezik. Azt viszont megnéztük, hogy az egyes családok mennyit nyerhetnek ezzel.

Ha a 20 éves futamidejű, végig fix kamatozású 10 milliós lakáshiteleket nézzük, akkor ezek piaci körülmények között akár már 4,9 százalékos kamattal elérhetők, havi törlesztőrészletük 65 ezer forint körül alakul. Ezzel szemben egy fixen 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel törlesztőrészlete számításunk szerint közel 55 500 forint. Kis jóindulattal tehát 10 ezer forintot lehet megspórolni a legkedvezőbb piaci lakáshitelhez képest havonta, vagyis a kétgyerekesek évi 120 ezer forintot nyerhetnek a kamattámogatás kiterjesztésével.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kérdés, ez az évi 120 ezer forint elég lesz-e a lakásárak növekedésének kompenzálására. Könnyen kijelenthetjük, hogy nem. Különösen, ha azokat a családokat nézzük, akik lecsúsznak az 5 százalékos áfáról, és csak 2019 után bejelentett lakóingatlant lesznek képesek vásárolni. Márpedig azok közül, akik a mostani bejelentés hatására vágnak bele a lakástervezésbe, sokan már valószínűleg csak a 27 százalékos áfával tudják megvásárolni új otthonukat. Azok a kétgyerekesek persze relatíve jobban (kevésbé rosszul) járnak, akik saját maguk építenek, náluk megmarad az 5 millió forintig igénybe vehető áfa-visszatérítési támogatás, és "legfeljebb" az anyag- és munkaerőköltségek további növekedésével kell számolniuk.

Összességében az elemzőknek az a véleményük, a kétgyerekesek helyzetbe hozása demográfiai szempontból jó irány, de a kamattámogatás kiterjesztése (lásd a fenti évi 120 ezer forintot) nem eléggé nagy ösztönzés arra, hogy önmagában plusz gyermek vállalására vagy új otthon teremtésére késztesse az érintett családokat. A lakáspiac kínálati oldala pedig nevetve lenyelheti ezt az újfajta állami támogatást.
Pozitív megközelítésben ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy a kétgyerekesek számára csaknem kétszer akkora támogatást fog adni egy évben az állam a kamattámogatással, mint amennyit eddig egy lakás-takarékpénztári szerződésre adott. A teljes futamidő alatt pedig a 3 millió forintot is megközelíti a kamattámogatás, ami a kétgyerekesek számára új lakáshoz eddig járó CSOK-összeg megduplázásaként is felfogható.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem