Bár a figyelem az utóbbi időben főleg az államilag támogatott lakáshitelekre összpontosult, a háttérben nagyot mennek a személyi kölcsönök.
Gyakran elhangzó kérdés, hogy meglévő vagy vállalt gyereknek számít-e egy magzat akkor, ha a szülők CSOK Plusz hitelt igényelnének. A dolog abból a szempontból fontos, hogy akár ezen is múlhat, a pár jogosult-e a támogatásra. Az érintett családok számára jó hírünk van a magzat elfogadásával kapcsolatban, ugyanakkor van egy csavar, amivel mindenképpen tisztában kell lenniük - olvasható a Bankmonitor cikkében.
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz hitel maximum 3%-os fix kamattal érhető el azok számára, akik megfelelnek a jogszabályi feltétételeknek, valamint sikeresen átmennek az adott pénzintézet hitelbírálati procedúráján.
Jogszabály szerint olyan fiatal házaspárok igényelhetik a CSOK Pluszt, akik legalább egy gyereket vállalnak, a felvehető hitel maximális összege pedig a meglévő és a vállalt gyerekek együttes számától függ. Eszerint egy gyerekkel 15 millió Ft, két gyerekkel 30 millió Ft, míg három gyerekkel 50 millió Ft igényelhető.
Mivel a CSOK Pluszhoz mindenképpen vállalni kell legalább egy gyereket, lényeges kérdés, hogy meglévőnek vagy vállaltnak számít-e egy magzat. Amennyiben meglévőnek, akkor még egy gyereket mindenképpen vállalnia kell a párnak, ha azonban vállaltnak, akkor ezzel máris teljesíthetik ezt a feltételt. A Bankmonitor szakértői ezt illetően jó hírrel szolgálhatnak:
12 hetesnél idősebb magzattal is igényelhető a CSOK Plusz, ha pedig megszületik a baba, akkor a gyerekvállalás teljesül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Legalább ennyire fontos az is, hogy a 12 hetes magzat a gyerekvállalási támogatás szempontjából is vállalt gyereknek minősül. Ez azt jelenti, hogy azt ezt követően megszülető gyerekek után már kihasználható a 10 millió Ft összegű tartozáselengedés. (A második gyerektől minden egyes baba után 10-10 millió Ft-tal csökken a fennálló tőketartozás, ami egyben kisebb havi törlesztőket eredményez.)
Végére hagytunk ugyanakkor egy rossz hírt, ami azért szerencsére még kezelhető, ám mindenképpen célszerű tudni róla. Egy legalább 12 hetes magzat ugyanis a gyerekvállalás szempontjából hiába számít vállalt gyereknek, a gyerekvállalási határidőt illetően meglévőnek minősül. Vagyis, ha rajta kívül további egy vagy két gyereket vállal a pár, akkor ennek teljesítésére 4, illetve 8 évük lesz.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








