4 °C Budapest
Portrait of a 1 year baby girl

Fontos bejelentést tett a magyar nagybank: erről minden babaváróra pályázó családnak érdemes tudni

2022. november 16. 14:27

A Bankmonitor korábban arról írt, hogy csak november végéig fogad be Babaváró hitel igényléseket az UniCredit Bank, mert így látják biztosítva, hogy a befogadott igénylésekből 2022. végéig szerződéskötés lehet. Az UniCredit Bank azonban úgy döntött, hogy mégis fogadnak be igényléseket november végét követően, mégpedig egészen addig, amíg a szerződéskötés megtörténhet december 31-ig.

Az év végi határidő azért fontos, mert bár a Babaváró hitel az ígéretek szerint 2023-ban is elérhető lesz, a feltételek változhatnak jövőre. Az UniCredit Bank azonban azt a tájékoztatást adta, hogy mégis fogadnak be igényléseket november végét követően, mégpedig egészen addig, amíg a szerződéskötés megtörténhet december 31-ig.

Az UniCredit Banknál a Babaváró kölcsönkérelmek befogadása folyamatos. A szerződéskötésre a jelenleg hatályos kormányrendeletben meghatározott határidő 2022. december 31., azaz eddig a napig a szerződéskötésnek meg kell történnie. Ha ezt a határidőt figyelembe véve úgy látják, hogy a hátralévő idő már nem teszi lehetővé a törvényi határidőnek megfelelő szerződéskötést, a Babaváró kölcsönkérelmek befogadását a bank megszünteti/felfüggeszti, amiről a honlapjukon is azonnal tájékoztatják az ügyfeleket.

Éppen ezért a Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint rendkívül fontos, hogy aki még 2022-ben tervez Babaváró hitelt igényelni, az minél hamarabb ellenőrizze a jogosultságát, valamint nyújtsa be igénylését a kiválasztott bankba, hogy a hitelszerződés még idén aláírásra kerüljön.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. december 4. 19:58
Úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az...
Holdblog  |  2022. december 4. 07:02
Napjainkban egyre többet beszélgetek a gazdagságról, gazdagodásról, annak korlátairól. Lehet nagyon...
Bankmonitor  |  2022. december 3. 10:37
A Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint 2022. végére a lakáscélú jelzáloghitelek átlagos THM (telje...
MNB Intézet  |  2022. december 2. 10:10
Az ember közösségi lény. Barátaink, szeretteink boldogsága számunkra is boldogság forrása. De mitől...
Húsbavágó igazságról rántja le a leplet a magyar rendező: ilyen film is ritkán készül itthon

A független filmeknek mindig lesz létjogosultságuk, ahogy közönségük is - vallja Pető Szabolcs, filmrendező.

Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 4. vasárnap
Borbála, Barbara
48. hét
December 4.
A cookie napja
December 4.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. december 4. 16:10