Soha nem volt ekkora igény erre a hitelre: háromszor annyian igényelték, mint a tavaly

2020. december 17. 19:01

Egy mai döntés alapján továbbra is kamatmentes marad a képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a Diákhitel1 - jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Soha nem volt ekkora igény a diákhitelekre, idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett, amely háromszorosa a tavalyi számnak. Több, mint 32 milliárd forint értékben folyósított hiteleket a Diákhitel Központ 2020-ban, amire a Társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa, emelte ki Magyar Péter vezérigazgató.

A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján már havi 150 ezer forint igényelhető, ezáltal akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz is hozzájuthatnak a hallgatók, rendkívül alacsony kamat mellett.  Köszönhetően a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek és a hitelbírálat, valamint biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékeknek, a hallgatók között évről évre emelkedik a diákhitelek iránti kereslet. A diákhiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így, ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

A jelentősen megnőtt igénylésszám is azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a diákhitelek a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és a munkaerőpiaci helyzet ezen időszakában.

Az egyre sokoldalúbb és egyre kedvezőbb feltételekkel elérhető diákhitelekkel a kormány és a Diákhitel Központ közös célja, hogy ne legyen olyan magyar fiatal a Kárpát-medencében, aki anyagi okok miatt nem tudja a tehetségének és álmainak megfelelő képzést elvégezni, emelte ki a vezérigazgató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem