18 °C Budapest

Pénzkidobás albérletben lakni? Ennyit vesz ki a magyar fiatalok zsebéből a lakhatás

2019. december 27. 18:00

A fiatalok 26 százaléka él jelenleg is bérelt lakásban, 30 százalékuk már kipróbálta, 44 százalékuknak azonban sosem volt albérlete - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A többség - a megkérdezettek 63 százaléka - gyakorlatilag pénzkidobásnak tartja a lakásbérlést és mihamarabb saját otthonba menne. Mindössze 11 százalékuk tudja elképzelni az egész életét egy bérelt lakásban. 

Nőtt a saját vagy részben saját tulajdonú lakásban élő fiatalok aránya az utóbbi évekhez képest: a 19-29 évesek 24 százaléka lakik ilyen ingatlanban, szemben a tavalyi 21, illetve a 2017-ben mért 16 százalékkal - derült ki a K&H ifjúsági indexének harmadik negyedéves felméréséből. A kutatás többek között a 19-29 éves korosztály lakhatásról alkotott véleményét és az albérleti díjakat vizsgálta.

A válaszadók 26 százaléka lakik jelenleg bérelt lakásban, bár a fővárosban és környékén élő fiataloknál már magasabb a lakást bérlők aránya, 35 százalékuk él ezzel a lehetőséggel. Az albérletesek fele másodmagával él egy háztartásban. A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezett fiatalok 30 százaléka már lakott albérletben, 44 százalékuknak azonban nincs ilyen tapasztalata.

Önállóság havi 87 ezerért

Az érintett fiatalok átlagosan fejenként 87 ezer forintot fizetnek havonta a bérelt lakásért, ez 3,6 százalékkal magasabb a tavalyi összegnél. Az országon belül azonban óriásiak a különbségek: Budapesten 120 ezer forint megy el erre havonta átlagosan, vidéken viszont már 62 ezer forintból megoldható a bérlés. A kutatásból az is kiderül, hogy a fiatalok 26 százaléka 50 ezer forintnál alacsonyabb összeget költ a bérlésre, 20 százalékuk viszont több mint 125 ezer forintnál többet fordít ugyanerre.

Pocsékolás lenne?

Markáns eltérések láthatóak a lakásbérlés megítélésében a felmérés szerint: a megkérdezettek 63 százaléka szerint ez ugyanis egyszerű pénzkidobás és a lehető leggyorsabban saját lakásba kell költözni. Annak ellenére, hogy 20 százalék szerint a mai világban fontos a mobilitás, így sokszor célszerű bérelt lakásban élni, már kevesebben szeretnének akár életük végéig is bérleményben lakni. Mindössze 11 százalék - főleg a férfiak- tartja elképzelhetőnek, hogy az egész életét albérletben tölti és sosem vesz magának saját ingatlant.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

56 százalék - és főleg a nők - egyébként úgy gondolja, hogy az ingatlan jelenleg az egyik legjobb befektetés és a jövőben is így marad. Érdekes, hogy a fiatalok 24 százaléka szerint az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak és feleslegesen nagy anyagi terhet vállalnak be emiatt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm